Ugrás a tartalomra

Francia koreográfus kurzusa a miskolci teátrumban

Létrehozva
Franciaországból érkezett Miskolcra Jean-Christophe Boclé koreográfus, táncművész azzal a céllal, hogy a Miskolci Nemzeti Színházban a tánctagozat tagjai számára egy közel kéthetes kurzust tartson.
Jean-Christophe Boclé a Párizsi Zenei és Táncművészeti Nemzeti Konzervatóriumban tanulta a klasszikus, a kortárs és a barokk táncművészetet Francine Lancelot mellett. 1995-ben alapította meg a Compagnie EKTOS-t, mintegy tucatnyi darabbal a tarsolyában. 2007 áprilisáig a Kulturális Minisztérium Zenei, Táncművészeti, Színházi Igazgatóságának alkotói és művészeti képzési felügyelője volt, jelenleg pedig a Frédéric Flamand által vezetett CCN Marseille-i Balettiskola igazgatója.

Miskolci kurzusának végén Jean-Christophe Boclé Veszprémbe, a Tánc Fesztiváljára utazik, ahol La Sirène Variation című koreográfiáját láthatja majd a közönség.