Ugrás a tartalomra

Dobozgyűjtő miskolci iskolások

Létrehozva
Május folyamán összesen 16 város, köztük Miskolc, 55 általános iskolájában indítja útjára a Doboz Napot - nagyszabású italos kartondoboz gyűjtőakcióját - az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ), valamint a kezdeményezésben partner ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. és az AVE Miskolc Kft.
Magyarországon 100 italos kartondobozból már 12 darab kerül a szelektív hulladékgyűjtő edényekbe. Ezen szám javításához és környezetünk élhetőbbé tételéhez szemléletváltásra, környezettudatos hozzáállásra van szükség, amelynek kialakítását már gyermekkorban érdemes elkezdeni.
Az elmúlt évekkel ellentétben az IKSZ nemcsak egy kiválasztott városban, hanem az összes olyan településen meghirdette akcióját, ahol a lakosoknak és a gyerekeknek lehetősége van az italos kartondobozok szelektív gyűjtésére. A Doboz Napon az idén így, mintegy 20.000 gyermek, köztük 2600 miskolci kisdiák vesz részt, a május 21-i programon.
A környezetvédelmi kezdeményezés díjazása a következő:
• fődíj – a létszámarányosan legtöbbet gyűjtő iskola számára 300.000 forintos fődíj,
• minden városban a legtöbbet gyűjtő diák jutalma egy MP4 lejátszó,
• 1 kg begyűjtött italos kartondobozért ceruzát és hűtőmágnest kap minden diák,
• 2 kg felett mindezek mellé egy sporttáskát kapnak a résztvevők,
• az akcióban segédkező pedagógusok munkáját egy-egy ismeretterjesztő, tudományos magazin egyéves előfizetésével honorálják a szervezők.
A nagyszabású környezetvédelmi kezdeményezésben az idén Miskolc, Celldömölk, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Érd, Kaposvár, Keszthely, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pécs, Siklós, Sopron, Szeged, Várpalota, Veszprém általános iskolás diákjai vesznek részt.
„A hulladék érték, amelynek körforgásban tartásával nemcsak környezetünket tarthatjuk tisztán, de a Föld véges természeti erőforrásaival is takarékoskodhatunk. A Doboz Nap gyűjtőakció legfontosabb célja az, hogy ráirányítsa erre a gyerekek figyelmét” - mondta Baka Éva, az Italoskarton Környezetvédelmi Egyesülés ügyvezető igazgatója.
„Bízunk benne, hogy az akcióban résztvevő gyerekek megtanulják és szüleiknek is megtanítják a szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás fontosságát és reméljük, hogy a Doboz Nap meghirdetése után egyetlen italos kartondoboz sem végezi a kukákban. A szelektív gyűjtőedénybe került italos kartonok újrahasznosításra kerülnek a papírgyárakban és új tárgyak készülnek belőlük” – tette hozzá az igazgató.
A Miskolcon megrendezett Doboz Napi italos kartondoboz gyűjtőakcióban összesen kilenc általános iskola: a Rónai Ferenc Tagiskola, a Szilágyi Dezső Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola – Gárdonyi Géza Tagiskola, a 21. sz. Általános Iskola – Móra Ferenc Tagiskola, a Fazekas –Istvánffy Általános Iskola és ÁMI, a Bulgárföldi Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, a Görömbölyi Általános Iskola, a Fazekas – Istvánffy Általános Iskola, a Miskolc – Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda, valamint a Selyemréti Általános és Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola diákjai vesznek részt.
Az italos kartondobozok szelektív gyűjtése városonként eltérő. Ezt a hulladéktípust Miskolcon a sárga színű műanyag gyűjtőedénybe kell dobni. A visszagyűjtött kartondobozokat papírgyárakban hasznosítják. Ma már számos olyan papírgyár működik Európában, amely képes ezen csomagolás újrahasznosítására. Közülük a Grätz melletti Mayer-Melnhof papírgyárba kerül a Magyarországon összegyűjtött italos kartondobozok nagy része, míg a hazai papírgyárak közül a Dunapack Zrt. foglalkozik a Budapesten gyűjtött italos kartondoboz újrahasznosításával.