A Miskolci Galéria Rákóczi-ház, a Művészetek Háza, a Miskolci Nemzeti Színház, a Lézerpont Látványtár, a Diósgyőri vár, Miskolctapolca, a Herman Ottó Múzeum Görgey utcai képtára, és Papszer utcai kiállítási épülete, és az Avasi templom voltak a helyszínek, Tapolcán két helyen, két feladatot is meg kellett oldani. Szükség volt a gyorsaságra, bátorságra, ügyességre, megfigyelőképességre, kreativitásra, egy adag józan paraszti észre, és némi tudásra is ahhoz, hogy az összeállított akadályokat jól tudják venni a csapatok. A fehér SzeretemMiskolcot feliratú pólót, és színes karszalagot viselő csapatok hamar ellepték az egész várost, néhányan ugyan autóval közlekedtek a helyszínek között, de a legtöbben a tömegközlekedést választották, ahol nem egyszer-kétszer kellett az érdeklődőknek elmesélniük, hová, és miért is sietnek. Már amennyire siettek, hiszen bár adott időpontra kellett mindenhová megérkezni, senkinek nem kellett a lábát törnie nagy sietségében – e sorok írójának csapattársai még egy jó szelet rántott húst is meg tudtak enni két feladat között a tapolcai vendéglőben.
Mert mi is rászántuk magunkat a játékra, jöttük-mentünk, néhol a fejünket vakartuk, és sokat nevettünk. Ettől többet pedig a szervezők sem akarhattak. Noha a nap végén este nyolckor a Szinva teraszon komoly nyeremények találtak gazdára, senki nem ment haza keserű szájízzel. A jövőre veletek ugyanitt elköszönés után azt is mindenki megállapította, ez jó mulattság, miskolci munka volt!
Mert mi is rászántuk magunkat a játékra, jöttük-mentünk, néhol a fejünket vakartuk, és sokat nevettünk. Ettől többet pedig a szervezők sem akarhattak. Noha a nap végén este nyolckor a Szinva teraszon komoly nyeremények találtak gazdára, senki nem ment haza keserű szájízzel. A jövőre veletek ugyanitt elköszönés után azt is mindenki megállapította, ez jó mulattság, miskolci munka volt!