Az emelés tehát a tönk szélére sodorja a hoteleket, miközben alig generál többletbevételt a költségvetésnek. A szállodákra felvett hitelek nagyságát 1000-1500 milliárd forintra becsülik, ezért a hitelpiacokra is katasztrofális hatással lennének a szállodacsődök. A két szakmai szervezet szerint összességében akár százmilliárdos is lehet az intézkedés által okozott kár mértéke. A szállásdíj 18 százalékos kulcs alá rendelése nem kizárólag az ágazat, hanem az egész ország számára különösen fontos - hangsúlyozzák. Magyarországon kívül mindössze nyolc olyan uniós tagállam van, amelyben a szállásadás áfája 2008-ban meghaladta a 10 százalékot. Ezek közül négy ország azonban bevezet vagy már be is vezetett speciális intézkedéseket a magas áfa kompenzálására, és Magyarország az egyetlen, ahol a szállodai áfa emelését tervezik.
A szállásdíjat terhelő forgalmi adó egyébként 2004 óta folyamatosan nő. A szállodák ezt a növekedést egyetlen évben sem tudták áthárítani a fogyasztókra, ezért kénytelenek voltak az elmúlt években a minőséget folyamatosan rontani. Ez elmaradt karbantartásokban, csökkentett létszámú és képzetlen, motiválatlan személyzet alkalmazásában mutatkozik meg, ami jelentős hátrányt jelent a nemzetközi versenyben.