Ugrás a tartalomra

Geriátriai továbbképzés

Létrehozva
Geriátriai továbbképzést szervezett Miskolcon a Szépkorúak Háza. A hatnapos rendezvényen való részvételért 20 kreditpontot kapnak majd az egész megyéből érkező szakdolgozók. A geriátria megelőző, gyógyító és rehabilitáló idősorvoslás, az öregkorban előforduló betegségekkel foglalkozó tudomány.
A szakterülettel kapcsolatos ismereteket az ápolók mindennapi munkájuk során hasznosítani tudják majd – mondta Futó Kálmán idősügyi szakértő, az intézmény igazgatója. A továbbképzés első napján gerontológiai és geriátriai alapismereteket hallhattak a résztvevők, ezután pedig megismerkedhetnek majd például a geriátriai szakápolástan gyakorlati elemeivel, a hospice-szel, mint gondozási modellel, az időskori betegségek terápiás megoldásaival, valamint az idősek ápolásának lélektani megközelítésével. Azok a szakemberek pedig, akik nem a Szépkorúak Házának dolgozói, bepillantást nyerhettek az intézmény működésébe is.