A szocialista képviselők önálló indítványa közül az egyik a Magyar Rektori Konferencia kérése volt: ez az egyetemi vezetők öszszeférhetetlenségét hivatott rendezni. Az előterjesztés szerint nem lesz többé összeférhetetlen az intézményi vezetők megbízásával a külső gazdasági társaságokban betöltött vezető tisztségviselői, illetve felügyelőbizottsági tagság.
A másik javaslat azt szorgalmazza, hogy a rektorok mellett a rektorhelyettesek, a dékánok és a főigazgatók mandátumát is háromszor lehessen meghosszabbítani, ha a szenátus kétharmada úgy dönt. Egy másik indítvány pedig rendezné a 65 éves egyetemi vezetői korhatár kérdését: megengedve a megbízás meghosszabbítását 70 éves korig. E javaslat a rektorokra, a rektorhelyettesekre, a dékánokra és a főigazgatókra egyaránt vonatkozik, ha a szenátus kétharmada támogatja. A pártok közül a Fidesz bírálta a tervezett változásokat; mint Pósán László képviselő elmondta: a korhatárról szóló döntést egyenesen dilettánsnak véli. Érthetetlennek tartja azt is, hogy a tanszékvezetőkre ez nem terjed ki. Az összeférhetetlenségi szabályok tervezett változtatásával kapcsolatban azt hangoztatta: az egyetemekre is vonatkoztatni kellene az államigazgatásban meglévő tiltást, hogy ne lehessenek vezetők gazdasági társaság tagjai.
Ugyancsak a felsőoktatást érinti a nemzetközi felsőoktatási intézmények alapításáról és működéséről szóló törvényjavaslat, erről szintén hamarosan döntés születhet. Az Országgyűlés szakbizottsága ugyanis a közelmúltban már általános vitára alkalmasnak találta az előterjesztést. A szocialista és szabad demokrata indítvány hatalmas vitákat váltott ki. A kezdeményezők a felsőoktatás színvonalának és versenyképességének javulásával érvelnek, míg az ellenzők a kóklerek megjelenésétől tartanak, és a magyar intézményeket féltik tőle.
A javaslatot nemcsak az ellenzék utasítja el egységesen, hanem a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, illetve a Magyar Rektori Konferencia is. A szaktárcától a Világgazdaság azt a tájékoztatást kapta, hogy a tervezetet a Felsőoktatási Kerekasztal, illetve a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács ülésén vitatják meg. Mint elmondták, ezeket az egyeztetéseket várhatóan egy-két héten belül megtartják. A kormány itt ismerteti majd az álláspontját.