Évek óta hagyomány, hogy a város napjához kapcsolódóan a város első embere felkeresi a Miskolc történetében fontos szerepet betöltő személyek sírját. Káli Sándor polgármester, Dobrossy István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár igazgatója, valamint Tánczos Tamás, az Ifjúsági és Szabadidő Ház igazgatója elsőként a Deszkatemetőben koszorúzott, Gálffy Ignác és Szentpáli István sírjánál. Ezután a Szentpéteri kapui temetőben Tóth Pálról és Rózsa Kálmánról emlékeztek meg, majd a Mindszenti Temetőben felkeresték Csoba Tamás, Honti Béla, Tóth Dezső és Fügedi Márta nyughelyét. Végül az Avasi temetőben Horváth Lajos, Soltész Nagy Kálmán, valamint Marjalaki Kiss Lajos sírjánál helyezték el az emlékezés virágait.
Varga V.
Varga V.