A koprodukciót a két színház 6-6 alkalommal mutatja be egymás színpadán szlovák rendező, magyar dramaturg és a két színház egy-egy színészének közreműködésével. Az új előadás létrehozása mellett természetesen már elkészült darabokat is cserél majd egymás között a miskolci és a kassai teátrum: e pályázat keretében összesen 24 alkalommal láthat ilyen előadásokat a két város közönsége.
Ennek az immár tradicionálisnak mondható együttműködésnek a kialakulása a kassai és a miskolci teátrum között az 1950-es évekre nyúlik vissza. A két színház közötti kapcsolat kibontakozásának az '56-os események szabtak határt, ami után a szorosabb kontaktus a '70-es évek végén jelent meg újra.
2001-ben a testvérszínházi viszony is létrejött, és erre a szövetségre Halasi Imre miskolci és Peter Himic kassai igazgató az évek alatt mind nagyobb hangsúlyt helyezett. Majd 2006-ban az európai uniós szomszédsági program (INTERREG III.) forrásainak elnyerésére közösen benyújtott sikeres pályázat eredményeként cserélhetett előadásokat egymással egy évadon keresztül a két teátrum.