A megyék közötti rangsorban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hatodikos diákok az utolsó előtti, szövegértésből az utolsó helyen végeztek, de a nyolcadik évfolyam sem teljesített jobban, a végzős általános iskolások is ugyanezt az eredményt érték el. Egyedül a tizedikesek írtak jobb teszteket, ők matematikából a tizenhetedikek, szövegértésből a tizennyolcadikok lettek. A Közoktatási Információs Iroda honlapján közzétett eredmények lehetővé teszik, hogy egy-egy fenntartó, sőt egy-egy iskola is képet kapjon arról, diákjai hogyan teljesítettek az országos átlaghoz képest. A miskolci önkormányzat iskoláinak diákjai az országos átlag felett teljesítettek, de a megyeszékhelyek átlagához képest gyengébben. A nyolcosztályos gimnáziumba járó tanulók viszont jóval az országos átlag felett végeztek.
Gyengén szerepeltek a borsodi diákok
Létrehozva
KözéletBelföld
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei diákok teljesítettek a legrosszabbul az országos kompetenciamérésen. A felmérés kitért arra is, hogy miként hatott a teljesítményre a diákok édesanyjának iskolai végzettsége. Ebből egyértelműen megállapítható, hogy a leggyengébb felméréseket azok a gyerekek írták meg, akiknek szüleik csak nyolc általánost végeztek vagy még annyit sem. (Fotónk illusztráció)