Ugrás a tartalomra

A Magyar Vöröskereszt bázisiskolája

Létrehozva
A Magyar Vöröskereszt bázisiskolája lett a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola Miskolcon. A programban résztvevő diákok és tanárok ezentúl még intenzívebben tanulnak majd elsősegélynyújtást és rendszeresen adnak vért is. A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt 2001-ben indította el Bázisiskola programját, akkor még 20 intézmény részvételével. Ma már több mint 150 iskola tagja a projektnek,
Ennek lényege, hogy az iskolai nevelésben kiemelt szerephez jussanak a Vöröskereszt tevékenységével kapcsolatos ismeretek. A szakközépiskola eddig is nagy hangsúlyt fektetett az egészséges nevelésre, a diákok többször vettek részt elsősegélynyújtó versenyeken és a Vöröskereszt által rendezett programokon is. Az valamennyi tanulója és tantestületének nagy része is tagja a Vöröskeresztnek. A programban résztvevők szabadidejükben elsősegélynyújtást tanulnak és rendszeresen adnak vért. .

Az iskolai ünnepséget követően után Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke avatta fel a Bázisiskola-emléktáblát, a szakközépiskola bejáratánál.