Értesülések szerint 2 millió forintos érték felett 0,2 százalék, 10 millió forint felett 0,35, 30 millió forint felett pedig 0,5 százalék lenne az ingatlanadó éves mértéke. A garázsok és üdülők után 1 százalékos ingatlanadót kellene fizetni. A tervek szerint az önkormányzatok vetnék ki az új adót, amelyet 2010. január 1-től vezetnének be, és két részletben kellene fizetni.
Először jövő év júliusában az első félévi ingatlanadót fizetnék meg a tulajdonosok. A kabinet az ingatlanadóból évi 125 milliárdos bevétellel számol. Az, aki nem ért egyet az ingatlanára megállapított értékkel, más értékbecslést kérhetne; az értékbecslők körét az állam határozná meg. A tulajdonosok erről a listáról választhatnának, de az értékbecslés költségét maguknak kellene állniuk.
Ezzel a megoldással az Alkotmánybíróság korábbi aggályát küszöbölnék ki. A tervek szerint a nyugdíjasokat nem köteleznék az ingatlanadó megfizetésére, azt „feljegyeznék”, és az örököst terhelné. Az állami intézmények és az egyházak teljes egészében mentesülnének e teher alól.
A tervek szerint a személyi jövedelemadó alsó sávhatára 5 millió forintra emelkedne, és a mostani 18 százalék helyett 17 lenne az alsó kulcsa. A felső kulcs 36-ról 32 százalékra csökkenne. Jövőre megszűnne a tételes eho, és a munkáltatói járulék idei öt százalékos csökkentését minden jövedelemre kiterjesztenék. A 2010-es adócsomag tartalmazza azt is, hogy a jelenlegi 25-ről 30 százalékra nőne az eva-kulcs.
Az MSZP-frakció jelenlévő tagjai leginkább az ingatlanadót bírálták, egyebek mellett azért, mert az szerintük tovább csökkenti az MSZP támogatottságát, és tovább növeli a hátrányos helyzetűek terheit. És többen felvetették, hogy a nyugdíjasokat sértő az eljárás, mert az örököseikre így adósságot hagynának.
Mivel a konzultációk folynak, nem lehet megmondani, mi lesz a javaslat végleges formája. A keddi konzultáció arról szólt, hogy a 2010-es adócsomag tekintetében melyek azok az elvárások, amelyek olyanná teszik a javaslatot, hogy a frakció megszavazza. Az informális frakcióülésen elhangzott javaslatokkal kapcsolatos számításokat a Pénzügyminisztérium elvégzi, és tovább egyeztetnek róluk.