Mivel távhőszolgáltatóként változó a fűtés költsége, nyilván a magasabb árat megállapító körzetek a veszélyeztetettek, de egy országos leválási „mozgalom” az alacsonyabb árú szolgáltatókat is megingathatja. Persze nem férhet kétség a szabad fűtésválasztás jogához, ugyanakkor érdemes a távhő helyzetét pártatlanul, tehát nem a minél több egyedi kazánház kialakításában érdekelt vállalkozó, és nem is a kvázi monopóliumát minden áron (szó szerint bármilyen magas fűtési számla mellett is) megtartani akaró szolgáltató szemszögéből vizsgálni.
A távhőellátásnak a jelenlegi árviszonyok mellett – szigorúan költségalapon vizsgálva – egyértelmű alternatívájává vált az egyedi gázfűtés. A hazai távhőellátás viszont alapvetően földgázalapú. Paradox módon tehát a távhővel szembeni – nagy tömegeket érintő – alternatívát az egyedi gázfűtés jelenti, ideértve a több lakást vagy épülettömböt ellátó központi kazánházat is, ez primerenergia- (földgáz) oldalon a cseberből vederbe tipikus esete. Az ilyen típusú leválás a gázszolgáltatóknak sem különösebben érdeke, hiszen amekkora többletértékesítést nyernek a távhőről leváló fogyasztókkal, azt – sőt annál kicsit többet – elveszítik a távhőtermelői igény csökkenése révén.
Az elmúlt időszak magas gázárai erősítik a földgáztól való függetlenedési szándékot, de ez sokkal inkább kedvez a távhőnek, hiszen a geotermikus vagy a környezetbarát biomassza-alapú fűtés elsősorban a távhőrendszerrel együtt képzelhető el.
A távhőt kedvezőbb helyzetbe hozni szándékozó intézkedések három csoportba sorolhatók.
1. Az első a fogyasztók hőigényét szeretné csökkenteni hőszigeteléssel, lakásonkénti méréssel és szabályozással, lásd: Robin Hood-adóból fedezett szekunder oldali beruházástámogatás.
2. A második a távhőszolgáltatók költséghatékony működést igyekszik kikényszeríteni a Magyar Energia Hivatal ellenőrzési jogkörének kiterjesztésével.
3. A harmadik a távhő árának közvetlen (csökkentett áfa) vagy közvetett támogatásával (távhőcélú kapcsolt energiatermelés villamosenergia-átvételi árának támogatása) igyekszik versenyképessé tenni a szolgáltatást.
Az első csoport intézkedéseivel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a távhőszolgáltatás nem azonos a panelházak fűtésével és használati melegvíz-ellátásával. E szolgáltatásnak vajmi kevés köze van ahhoz, hogy milyen technológiával épült, milyen hőszigeteléssel ellátott épületet lát el hővel. Ezek csupán az épület hőigényét határozzák meg, és nem keverendők a hőszolgáltatás hatékonyságának és környezeti hatásának témakörébe.
A gyenge hőtechnikai jellemzőjű házakat természetesen szigetelni kell, függetlenül az építési technológiájuktól, vagy attól, hogy távhővel, gázkazánnal vagy akár biomasszával fűtöttek.
Tehát a fogyasztó az, aki a fogyasztását befolyásolni szeretné, függetlenül attól, hogy milyen forrásból jutna hőenergiához. Ebből következik, hogy a hőszigetelés és nyílászárócsere, valamint a lakásonként mérhető és szabályozható fűtési rendszer kialakításának támogatása nem függhet a fűtési módtól, hiszen egyedi gázfűtésű panelházat is érdemes szigetelni, vagy egy tetőtéri kazánhoz kapcsolt egycsöves rendszer sem biztosítja a lakásonkénti mérést, szabályozást. Annak ellenére, hogy egyik sem csatlakozik távhőrendszerre, mégis pazarló módon fogyaszt mindegyik.
A gázellátás hálózat-hozzáférési díjai fogyasztói csoportonként nézve nem a tényleges költségeket tükrözik. Annál a kisfogyasztók kevesebbet, a nagyok többet fizetnek. Ez a keresztfinanszírozás a gázhálózat-tulajdonosoknak nem probléma, de a távhőtermelők – amelyek nagyfogyasztóként vételezik a gázt – a távhőszolgáltatókkal egy hajóban evezve versenyeznek a lakossági fogyasztóként vételező egyedi gázfűtéssel, úgy, hogy a távhő rendszerhasználattal összefüggő költségeit nem lehet máshonnan keresztfinanszírozni.
A szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos szabályozás tovább árnyalja a helyzetet, hiszen ha minden marad a régiben, 2012 után jelentős költséget jelent a távhőtermelőknek a CO2-kibocsátásuknak megfelelő kvóta beszerzése, míg az egyedi gázfűtést alkalmazókat nem sújtja ilyen jellegű teher. Nyilván, ha piaci körülményekről beszélünk, akkor az egyedi gázfűtést használóknak is fizetniük kellene e kibocsátásuk után, vagy a távhőtermelőknek felmentést (ingyenkvótát) kell kapniuk a lakossági fogyasztóik után.
Hosszú távon azonban valószínűleg nem kerülhető el a két rivális energiaellátási mód piaci alapra helyezése. Ennek kulcseleme a lakossági földgázfogyasztót támogató, szigorúan politikai alapú keresztfinanszírozás megszüntetése, ezzel párhuzamosan pedig felülvizsgálandó a kapcsolt termelés támogatásának a mértéke is, hiszen ennek nem a távhőellátás támogatását kell céloznia, hanem a kapcsolt termelés (hőfelhasználás módjától független) olyan előnyeinek a figyelembevételét, amelyeket a piac nem áraz be automatikusan.
A sok nehézség mellett némi bizakodásra ad okot, hogy a ma csökkenő gázár mellett viszonylag fájdalommentesen, a lakossági gázfogyasztók felzúdulása nélkül rendezhető a helyzet, hiszen a gázimportár mérséklődése bőven ellensúlyozza a hálózati díjak korrekcióját.
A távhőellátásnak a jelenlegi árviszonyok mellett – szigorúan költségalapon vizsgálva – egyértelmű alternatívájává vált az egyedi gázfűtés. A hazai távhőellátás viszont alapvetően földgázalapú. Paradox módon tehát a távhővel szembeni – nagy tömegeket érintő – alternatívát az egyedi gázfűtés jelenti, ideértve a több lakást vagy épülettömböt ellátó központi kazánházat is, ez primerenergia- (földgáz) oldalon a cseberből vederbe tipikus esete. Az ilyen típusú leválás a gázszolgáltatóknak sem különösebben érdeke, hiszen amekkora többletértékesítést nyernek a távhőről leváló fogyasztókkal, azt – sőt annál kicsit többet – elveszítik a távhőtermelői igény csökkenése révén.
Az elmúlt időszak magas gázárai erősítik a földgáztól való függetlenedési szándékot, de ez sokkal inkább kedvez a távhőnek, hiszen a geotermikus vagy a környezetbarát biomassza-alapú fűtés elsősorban a távhőrendszerrel együtt képzelhető el.
A távhőt kedvezőbb helyzetbe hozni szándékozó intézkedések három csoportba sorolhatók.
1. Az első a fogyasztók hőigényét szeretné csökkenteni hőszigeteléssel, lakásonkénti méréssel és szabályozással, lásd: Robin Hood-adóból fedezett szekunder oldali beruházástámogatás.
2. A második a távhőszolgáltatók költséghatékony működést igyekszik kikényszeríteni a Magyar Energia Hivatal ellenőrzési jogkörének kiterjesztésével.
3. A harmadik a távhő árának közvetlen (csökkentett áfa) vagy közvetett támogatásával (távhőcélú kapcsolt energiatermelés villamosenergia-átvételi árának támogatása) igyekszik versenyképessé tenni a szolgáltatást.
Az első csoport intézkedéseivel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a távhőszolgáltatás nem azonos a panelházak fűtésével és használati melegvíz-ellátásával. E szolgáltatásnak vajmi kevés köze van ahhoz, hogy milyen technológiával épült, milyen hőszigeteléssel ellátott épületet lát el hővel. Ezek csupán az épület hőigényét határozzák meg, és nem keverendők a hőszolgáltatás hatékonyságának és környezeti hatásának témakörébe.
A gyenge hőtechnikai jellemzőjű házakat természetesen szigetelni kell, függetlenül az építési technológiájuktól, vagy attól, hogy távhővel, gázkazánnal vagy akár biomasszával fűtöttek.
Tehát a fogyasztó az, aki a fogyasztását befolyásolni szeretné, függetlenül attól, hogy milyen forrásból jutna hőenergiához. Ebből következik, hogy a hőszigetelés és nyílászárócsere, valamint a lakásonként mérhető és szabályozható fűtési rendszer kialakításának támogatása nem függhet a fűtési módtól, hiszen egyedi gázfűtésű panelházat is érdemes szigetelni, vagy egy tetőtéri kazánhoz kapcsolt egycsöves rendszer sem biztosítja a lakásonkénti mérést, szabályozást. Annak ellenére, hogy egyik sem csatlakozik távhőrendszerre, mégis pazarló módon fogyaszt mindegyik.
A gázellátás hálózat-hozzáférési díjai fogyasztói csoportonként nézve nem a tényleges költségeket tükrözik. Annál a kisfogyasztók kevesebbet, a nagyok többet fizetnek. Ez a keresztfinanszírozás a gázhálózat-tulajdonosoknak nem probléma, de a távhőtermelők – amelyek nagyfogyasztóként vételezik a gázt – a távhőszolgáltatókkal egy hajóban evezve versenyeznek a lakossági fogyasztóként vételező egyedi gázfűtéssel, úgy, hogy a távhő rendszerhasználattal összefüggő költségeit nem lehet máshonnan keresztfinanszírozni.
A szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos szabályozás tovább árnyalja a helyzetet, hiszen ha minden marad a régiben, 2012 után jelentős költséget jelent a távhőtermelőknek a CO2-kibocsátásuknak megfelelő kvóta beszerzése, míg az egyedi gázfűtést alkalmazókat nem sújtja ilyen jellegű teher. Nyilván, ha piaci körülményekről beszélünk, akkor az egyedi gázfűtést használóknak is fizetniük kellene e kibocsátásuk után, vagy a távhőtermelőknek felmentést (ingyenkvótát) kell kapniuk a lakossági fogyasztóik után.
Hosszú távon azonban valószínűleg nem kerülhető el a két rivális energiaellátási mód piaci alapra helyezése. Ennek kulcseleme a lakossági földgázfogyasztót támogató, szigorúan politikai alapú keresztfinanszírozás megszüntetése, ezzel párhuzamosan pedig felülvizsgálandó a kapcsolt termelés támogatásának a mértéke is, hiszen ennek nem a távhőellátás támogatását kell céloznia, hanem a kapcsolt termelés (hőfelhasználás módjától független) olyan előnyeinek a figyelembevételét, amelyeket a piac nem áraz be automatikusan.
A sok nehézség mellett némi bizakodásra ad okot, hogy a ma csökkenő gázár mellett viszonylag fájdalommentesen, a lakossági gázfogyasztók felzúdulása nélkül rendezhető a helyzet, hiszen a gázimportár mérséklődése bőven ellensúlyozza a hálózati díjak korrekcióját.