A HuMuSz adatai alapján a bezárások legsúlyosabban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun megyéket és Pest megye északi részét érinti.
Mi lehet a késlekedés tényleges oka?
2001 óta ismert az önkormányzatok számára, hogy idén be kell zárni az uniós normáknak nem megfelelő lerakókat, mégsem készültek fel nyolc év alatt erre. A környezetvédelmi szervek erőtlensége – ami részben a költségvetési források konzekvens megvonásának is tulajdonítható – hozzájárult ahhoz, hogy a téma parkolópályára kerüljön az elmúlt években. Az önkormányzatok esetében a komoly szankció hiánya csak bátorításként szolgálhatott arra, hogy ne rendezzék a hulladékgazdálkodás kereteit, és számos kistelepülésen természetesen az erőforrások hiánya is gondot jelentett. A most zajló Nulla Hulladék Programunk keretében számos önkormányzattal kerültünk kapcsolatba és néhány mintatelepülésen fenntartható hulladékgazdálkodási stratégiák fejlesztésébe kezdtünk az önkormányzat, a helyi civil szervezetek és a lakosság közös munkáját támogatva. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy az önkormányzatoknál gyakori ezen a szakterületen az információhiány. Tény, hogy nem sok forrás van, ahonnan információt szerezhetnek a lehetséges, más helyeken már bevált módszerekkel kapcsolatban. A hulladéklerakás rögtön két mintatelepülésen is zavart okozott, így Várpalotán és Csóron is azzal szembesültek, hogy nincs hová vinni a hulladékot. Sok helyen nem látják tisztán a célokat, hogy ti. az elsődleges feladatuk a hulladékmegelőzés – azaz a tudatos fogyasztás és termelés, továbbá az újrahasználat ösztönzése és gyakorlása, és csak ezt követi a sorban az elkerülhetetlenül keletkező hulladék újrahasznosítása (recovery), amelynek alapja a szelektív gyűjtés. Az uniós hulladékos keretirányelv – és a hazai szabályozás – sorrendben legutolsó prioritása az ártalmatlanítás, tehát az égetés (incineration) és a lerakás (disposal). Az uniós átlaghoz képest súlyos lemaradásban vagyunk ezek arányát tekintve.
Várható következmények
Évente 70-80 millió tonna hulladék keletkezik Magyarországon, ebből évi 4,5-4,8 millió tonna a települési szilárd hulladék. Kétséges, hogyha egészen mostanáig 150 lerakó működött, akkor a fele tényleg el fogja-e tudni látni ugyanazt a feladatot. Ha igen, akkor azonban kérdés, hogy miért volt szükség eddig ennyire? A hatóságok közlése szerint mindössze 20%-át kell átirányítani a hulladéknak. Ha ez így van, akkor pedig érthetetlen, hogy a hulladék 20%-ára miért engedték fenntartani a 90 környezetre és egészségre káros lerakót. A másik probléma az időtáv: lehet, hogy ideiglenesen meg tudják oldani az átirányítást, de a korábbi minisztériumi információk szerint összesen 5-6 évre elegendő lerakó kapacitás áll most rendelkezésre. A sok helyen még meg sem kezdett fejlesztésekkel 2020-ig tudnák elméletben (!) fedezni az igényeket, tehát ez sem nyújt távlati megoldást.
Várható a szemétszállítási díjak drasztikus emelése. A hulladéklerakási díjakat 2001 óta kötelező úgy megállapítani, hogy az fedezze a hulladékkezelés teljes költségét, beleértve a lerakók rekultivációját és utógondozását. Rekultiváció – vagyis a lerakó szigetelt lefedése, földdel való beborítása és a növények újratelepítése – 1100 lerakó esetében van folyamatban, immár évek óta. A lassúságra a megmagyarázhatatlan válasz a forráshiány. Az utógondozás egyébként azt jelenti, hogy 25-30 évig köteles a lerakó működtetője figyelemmel kísérni az ott zajló vegyi folyamatokat, és a biztonságos szigetelést. Ez sok pénzbe kerül, és aligha gondolhatjuk, hogy az eddig alacsonyan tartott díjak fedezni tudnák ezeket a költségeket. Pedig az előírás szerint kellene. Most isszuk meg ennek a levét, és szembesülünk azzal, hogy a szemetünk elhelyezésének és kezelésének súlyos költségei vannak. 1 db 110 l-es hulladékgyűjtő edényre vetítve a legalacsonyabb díj: 4.210,-Ft/év/ingatlan, a legmagasabb díj: 25.120,- Ft/év/ingatlan (forrás: Köztegy). A minisztérium is megerősítette, hogy akár tízszeres áremelkedés is várható néhány településen. A jelenlegi szemétdíj rendszer egyébként a legkevésbé sem ösztönzi a lakosságot arra, hogy csökkentse – az uniós prioritásoknak megfelelően – a hulladékát. A szemétdíjat ugyanis kukára, annak űrtartalmára róják ki, nem a ténylegesen termelt hulladékmennyiségre.
A második komoly probléma az illegális szemétlerakás intenzív terjedése, ami nem csupán környezetszennyező és egészségkárosító, de az eddig elért eredményeket teszi tönkre. 2007-ben az SZJA második 1%-át éppen ezek felszámolására lehetett felajánlani, így 34 ezer adózó ajánlotta fel adója egy százalékát mintegy 250 millió értékben, lehetővé téve több száz illegális lerakó felszámolását. Idén is újabb pályázatot írtak ki, immár költségvetési forrásokra, amely ugyanezt a célt szolgálja. Az illegális lerakással nem csupán esztétikai probléma van, hanem nagyon gyakran éppen a nem vagy csak nagyon drágán befogadott veszélyes hulladékokat helyezik el így, illetve a kukába be nem férő elektronikai hulladékot, háztartási gépeket. Ezekből a veszélyes anyagok a csapadékkal bemosódnak a földbe, amit aztán a környező szántóföldek növényei felszívnak, mi pedig megesszük. Rengeteg az építési, bontási hulladék, amelyre eddig sem volt kielégítő megoldás, de most végképp gond van, hiszen a sittlerakók közül is sokat bezártak, Budapesten például egyáltalán nincs hová vinni a sittet. A hatóságok szerint ezek üzemeltetése nem az ő, és nem az önkormányzatok dolga, hanem az építőiparnak kellene megoldani az újrahasznosítást.
A teljes cikk elérhető ITT
Mi lehet a késlekedés tényleges oka?
2001 óta ismert az önkormányzatok számára, hogy idén be kell zárni az uniós normáknak nem megfelelő lerakókat, mégsem készültek fel nyolc év alatt erre. A környezetvédelmi szervek erőtlensége – ami részben a költségvetési források konzekvens megvonásának is tulajdonítható – hozzájárult ahhoz, hogy a téma parkolópályára kerüljön az elmúlt években. Az önkormányzatok esetében a komoly szankció hiánya csak bátorításként szolgálhatott arra, hogy ne rendezzék a hulladékgazdálkodás kereteit, és számos kistelepülésen természetesen az erőforrások hiánya is gondot jelentett. A most zajló Nulla Hulladék Programunk keretében számos önkormányzattal kerültünk kapcsolatba és néhány mintatelepülésen fenntartható hulladékgazdálkodási stratégiák fejlesztésébe kezdtünk az önkormányzat, a helyi civil szervezetek és a lakosság közös munkáját támogatva. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy az önkormányzatoknál gyakori ezen a szakterületen az információhiány. Tény, hogy nem sok forrás van, ahonnan információt szerezhetnek a lehetséges, más helyeken már bevált módszerekkel kapcsolatban. A hulladéklerakás rögtön két mintatelepülésen is zavart okozott, így Várpalotán és Csóron is azzal szembesültek, hogy nincs hová vinni a hulladékot. Sok helyen nem látják tisztán a célokat, hogy ti. az elsődleges feladatuk a hulladékmegelőzés – azaz a tudatos fogyasztás és termelés, továbbá az újrahasználat ösztönzése és gyakorlása, és csak ezt követi a sorban az elkerülhetetlenül keletkező hulladék újrahasznosítása (recovery), amelynek alapja a szelektív gyűjtés. Az uniós hulladékos keretirányelv – és a hazai szabályozás – sorrendben legutolsó prioritása az ártalmatlanítás, tehát az égetés (incineration) és a lerakás (disposal). Az uniós átlaghoz képest súlyos lemaradásban vagyunk ezek arányát tekintve.
Várható következmények
Évente 70-80 millió tonna hulladék keletkezik Magyarországon, ebből évi 4,5-4,8 millió tonna a települési szilárd hulladék. Kétséges, hogyha egészen mostanáig 150 lerakó működött, akkor a fele tényleg el fogja-e tudni látni ugyanazt a feladatot. Ha igen, akkor azonban kérdés, hogy miért volt szükség eddig ennyire? A hatóságok közlése szerint mindössze 20%-át kell átirányítani a hulladéknak. Ha ez így van, akkor pedig érthetetlen, hogy a hulladék 20%-ára miért engedték fenntartani a 90 környezetre és egészségre káros lerakót. A másik probléma az időtáv: lehet, hogy ideiglenesen meg tudják oldani az átirányítást, de a korábbi minisztériumi információk szerint összesen 5-6 évre elegendő lerakó kapacitás áll most rendelkezésre. A sok helyen még meg sem kezdett fejlesztésekkel 2020-ig tudnák elméletben (!) fedezni az igényeket, tehát ez sem nyújt távlati megoldást.
Várható a szemétszállítási díjak drasztikus emelése. A hulladéklerakási díjakat 2001 óta kötelező úgy megállapítani, hogy az fedezze a hulladékkezelés teljes költségét, beleértve a lerakók rekultivációját és utógondozását. Rekultiváció – vagyis a lerakó szigetelt lefedése, földdel való beborítása és a növények újratelepítése – 1100 lerakó esetében van folyamatban, immár évek óta. A lassúságra a megmagyarázhatatlan válasz a forráshiány. Az utógondozás egyébként azt jelenti, hogy 25-30 évig köteles a lerakó működtetője figyelemmel kísérni az ott zajló vegyi folyamatokat, és a biztonságos szigetelést. Ez sok pénzbe kerül, és aligha gondolhatjuk, hogy az eddig alacsonyan tartott díjak fedezni tudnák ezeket a költségeket. Pedig az előírás szerint kellene. Most isszuk meg ennek a levét, és szembesülünk azzal, hogy a szemetünk elhelyezésének és kezelésének súlyos költségei vannak. 1 db 110 l-es hulladékgyűjtő edényre vetítve a legalacsonyabb díj: 4.210,-Ft/év/ingatlan, a legmagasabb díj: 25.120,- Ft/év/ingatlan (forrás: Köztegy). A minisztérium is megerősítette, hogy akár tízszeres áremelkedés is várható néhány településen. A jelenlegi szemétdíj rendszer egyébként a legkevésbé sem ösztönzi a lakosságot arra, hogy csökkentse – az uniós prioritásoknak megfelelően – a hulladékát. A szemétdíjat ugyanis kukára, annak űrtartalmára róják ki, nem a ténylegesen termelt hulladékmennyiségre.
A második komoly probléma az illegális szemétlerakás intenzív terjedése, ami nem csupán környezetszennyező és egészségkárosító, de az eddig elért eredményeket teszi tönkre. 2007-ben az SZJA második 1%-át éppen ezek felszámolására lehetett felajánlani, így 34 ezer adózó ajánlotta fel adója egy százalékát mintegy 250 millió értékben, lehetővé téve több száz illegális lerakó felszámolását. Idén is újabb pályázatot írtak ki, immár költségvetési forrásokra, amely ugyanezt a célt szolgálja. Az illegális lerakással nem csupán esztétikai probléma van, hanem nagyon gyakran éppen a nem vagy csak nagyon drágán befogadott veszélyes hulladékokat helyezik el így, illetve a kukába be nem férő elektronikai hulladékot, háztartási gépeket. Ezekből a veszélyes anyagok a csapadékkal bemosódnak a földbe, amit aztán a környező szántóföldek növényei felszívnak, mi pedig megesszük. Rengeteg az építési, bontási hulladék, amelyre eddig sem volt kielégítő megoldás, de most végképp gond van, hiszen a sittlerakók közül is sokat bezártak, Budapesten például egyáltalán nincs hová vinni a sittet. A hatóságok szerint ezek üzemeltetése nem az ő, és nem az önkormányzatok dolga, hanem az építőiparnak kellene megoldani az újrahasznosítást.
A teljes cikk elérhető ITT