Az esemény pontos történéséről nem maradtak fenn írásos bizonyítékok, de a keresztény hit szerint ez a néphagyomány az ősegyházig nyúlik vissza, és mely szerint Krisztus anyja: Mária, halálával osztozott szent fia dicsőséges feltámadásában. Vagyis testben és lélekben egyaránt a Mennyországba jutott, mert holttestét angyalok kara emelte a mennyekbe. Egy népi találóskérdés így szól erről: "Hol magasabb a Föld az Égnél?" -Ahol Máriát eltemették. Ugyanis az nem lehetséges, hogy Mária teste - mely magában hordozta Istennek a fiát - elporladjon. A keresztény hit része, hogy hisznek a test föltámadásában, ami egykor majd minden kereszténnyel meg fog történni.
A népszokásban az ünnep előestéjén (vigíliáján) az emberek virrasztással várták a hajnalt, és Nagyboldogasszonyhoz eképpen imádkoztak: "Nyújts kezet Mária / nyiccs kaput angyal, / hogy mehessünk a kerek ég alatt, / lobogó csillag felett az örök életre!"
A régiek szerint "fűbe, fába hagyta Isten az orvosságát". Éppen ezért Nagyboldogasszony ünnepén virágokat, gyógyfüveket volt szokás szentelni, miket az épülő házak alapjába, ifjú párak ágyába, a csecsemők bölcsőjébe, majd a haldoklók párnájára tettek azért, hogy őket Mária, "Halottaknak megszabadítója, szomorúak megvigasztalója, gondban lévők jó tanácsadója, magyaroknak megoltalmazója" sose hagyja el.