dr. Szabó Levente járt többek közt a törökországi Araráton, megmászta az alaszkai Mount McKinleyt és Dél-Amerika legmagasabb csúcsát is. Utoljára a nepáli Mansiri Himalája egyik csúcsát akarta meghódítani.

A meteorológiai jelentések alkalmas időjárást jeleztek, a három hegymászó: Erőss Zsolt, Barna Dániel és dr. Szabó Levente a 7100 méteren álló csúcstámadó táborból vágott neki az útnak. Hatórás mászás után Erőss Zsolt elérte a csúcsot. Amikor visszaindult, útközben találkozott Barna Dániellel, aki nem sokkal később szintén felért a csúcsra. Szabó Levente fáradtság miatt már nem jutott fel a Manaslura, 7800 méteren visszafordult, ezután történt a tragédia. Társai a sötétedés miatt már nem láthatták őt pontosan, és akkor még nem is tudhatták, mi történt.
dr. Szabó Levente a 6800 méteren álló III-as táborba tartott vissza, amikor egy rossz lépés után kicsúszott, nem tudta megfogni magát jégcsákányával, és lezuhant a hegy északnyugati falán. Másnap, a tábor közelében találtak rá az 500 métert zuhanó hegymászó holttestére. Alpinista szokás szerint a hegyen temették el. Az expedíció másik két tagja azóta visszatért a 4860 méteren lévő alaptáborba, mindketten jól vannak. dr. Szabó Levente traumatológus a Webbeteg blogon vezetett internetes naplót a Magyarok a világ nyolcezresein nevű expedícióról, utolsó bejegyzése május 16-án volt. Ebben azt írta: „Szombat hajnalban (05.16.-án) indulunk neki ismét a csúcs felé vezető útnak. Az időjárás előrejelzés szerint 19-20-óra megfelelő időnek kell lennie, akkorra tervezzük a csúcstámadást. Hát meglátjuk..."

A blogon található életrajz szerint dr. Szabó Levente sebész, baleseti sebész és katasztrófa-katonaorvostan szakorvos volt, hobbija, szenvedélye a hegymászás, barlangászat, valamint a búvárkodás volt. 1969. június 24-én született Máramarosszigeten, 1994-ben szerezte orvos diplomáját, 1995 óta dolgozott Magyarországon. A miskolci Spider Speciális mentőcsoport orvosaként részt vett számos hazai, illetve külföldi speciális mentésben. 2001-ben az indiai, 2003-ban az algéria földrengés, 2005-ben pedig az indonéziai szökőár áldozatait mentette társaival együtt.
Az emlékfa ültetés képei: