Ugrás a tartalomra

Bajnai-interjú a Newsweekben

Létrehozva
A tekintélyes Newsweek amerikai hetilap interjút készített Bajnai Gordon kormányfővel, mely „Éllovasok lettünk” címmel jelent meg. A kormányfő szerint Magyarország a gyors reformlépéseknek köszönhetően a legstabilabb pénzügyi helyzetű országok között fog kilábalni a válságból.
A lap azt írja Bajnairól, hogy azután lett miniszterelnök, hogy elődje - aki a választások megnyerése érdekében hazudott a magyar gazdaság borzalmas állapotáról - kiszorult a hatalomból. Miután figyelmeztette honfitársait, hogy "ez fájni fog", a 41 éves, egykori befektetési bankár Bajnai nekilátott egy sor merész reform keresztülviteléhez - írta a magazin. Az elismert amerikai hetilap a lisszaboni szerződésről is kérdezte Bajnait, aki szerint az unió új alaptörvénye hozzásegíti Európát geopolitikai helyzetének megerősítéséhez. Szóba került az EU-bővítés és Törökország csatlakozásának ügye is. Bajnai szerint közelebb kell hozni az EU-hoz Törökországot. A közvélemény-kutatások szerint az unión belül a magyarok viszonyulnak a leginkább nyitottan a törökökhöz. A kormányfő az interjúban a klímaváltozás elleni küzdelem fontosságáról is beszélt.


A kormányfő a Newsweeknek a stabilizációról is beszélt, azt mondta, a szociális juttatások, az adórendszer és a nyugdíjrendszer gyors reformja segítette ehhez az országot. A JP Morgan szerint a lengyelek, a magyarok és a csehek közül Magyarország lehet az első, amely bevezetheti az eurót, a Merrill Lynch elemzői szerint pedig az OECD-tagországok közül a legerősebb pénzügyi pozícióban lábalhat ki a válságból.


Búzafalvi Tamás