Az Országgyűlés hétfő este 201 igen, és 179 nem szavazattal elfogadta a 2010-es költségvetést. Egyetlen szocialista képviselő, Warvasovszky Tihamér, székesfehérvári polgármester szavazott nemmel. Támogatta a költségvetést 13 SZDSZ-es képviselő, illetve a független, korábban fideszes Császár Antal. A szabad demokraták közül nemmel szavazott Béki Gabriella, Gulyás József, Ikvai-Szabó Imre és Velkey Gábor. A jövő évi büdzsé ellen voksolt 13 független képviselő - köztük a volt MDF frakció tagjai és Gyenesei István volt önkormányzati miniszter, valamint az összes fideszes és KDNP-s képviselő.
A szavazás után Bajnai Gordon miniszterelnök a kormánypárti képviselők tapsa, illetve az ellenzéki képviselők bekiabálásai mellett gratulált Oszkó Péter pénzügyminiszternek. A kormányfő néhány perccel később sajtótájékoztatóján azt mondta, a költségvetés elfogadása siker, mert ez a garancia, "a pecsét azon, hogy Magyarország a világgazdasági válságban is biztonságban van". A miniszterelnök szerint Magyarország tartja azt, amit vállalt, a hiány a GDP 3,8 százaléka lesz. Ez szerinte Európa ötödik legalacsonyabb költségvetési hiánya.
Oszkó Péter pénzügyminiszter szerint Magyarország továbbra is a maastrichti kritériumok közelében marad 3,8 százalékos hiánnyal. Ez a pénzügyminiszter szerint tartható lesz, mert a költségvetés jelentős tartalékokkal rendelkezik: 206 milliárd forintos tartalékkal terveztek, miközben idén összesen 30 milliárd forintot használtak fel a tartalékkeretből. Oszkó azt mondta, a kiadáscsökkentések fájdalmasak ugyan, de ez a stabilitás feltétele, szerinte a 2010-es büdzsé olyan új struktúrát hoz létre, amely lehetővé teszi, hogy 2011-ben már jelentősen, 3-4 százalékkal növekedjen a gazdaság.
A hétfő esti szavazáson az Országgyűlés elfogadta a szocialista zárószavazás előtti módosító indítványt, amely végül 3 milliárd forintot csoportosított át az M44-es út Kecskemét és Békéscsaba közötti szakaszának előkészítési munkálataira.
A büdzsét a kormány a szokásosnál három héttel hamarabb nyújtotta be, és december vége helyett novemberben fogadták el.

Bajnai a biztonság költségvetésének nevezte a 2010-es büdzsét, amely szerinte alapvető fordulatot hoz a munka megbecsülése terén. Bajnai szerint a munkavállalók 91 százaléka jövőre az alacsonyabb, 17 százalékos kulccsal adózik és 3 millió ember fizet kevesebb adót.