Ugrás a tartalomra

Érkeznek a karácsonyfák

Létrehozva
Kedden délelőtt megérkezett az első, díszítésre váró fenyő Miskolc belvárosába. A fát rendőri felvezetéssel kísérték új otthonához, a Centrumhoz.
A 12 méter magas fenyőfát még ma felállítják, utána folyamatosan díszítik, végül rákerül a csodálatosan világító égősor is. Idén több más helyszínen is karácsonyfát állítanak majd: a Hősök terén, a Szinva teraszon, a görömbölyi Templom téren, Szirmán, a Martin- Kertvárosban, a Fényi Gyula téren, a Jókai ABC előtti téren, az Újgyőri főtéren, Perecesen és a Diósgyőr-Városközpontban is elhelyeznek egyet-egyet.
karfa3.jpg
Kertész Béla, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. műszaki vezetője elmondta: mindegyik fenyőfa felajánlásból kerül a közterekre. A MiNap újság október 10-ei számában megjelent hirdetésre várták az ajánlatokat. A legszebb darabokat a bejárás után a kft. szakemberei választották, vágták ki, szállították el a város különböző pontjaira.
 
Soós Péter