Ugrás a tartalomra

Közbiztonsági fórum volt Szirmán

Létrehozva
Közbiztonsági fórumot tartottak Szirmán hétfőn, melyen – csakúgy, mint tavasszal – meghívott vendégek válaszoltak az itt élők felvetéseire. A rendőrség képviselői hangsúlyozták, hogy lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek a közbiztonságért, de a lakosoknak is fokozott figyelmet kell fordítaniuk a bűnmegelőzésre.
Pásztor Albert városi rendőrkapitány arra hívta fel a szirmaiak figyelmét a fórumon, hogy egészséges bizalmatlansággal forduljanak az idegenekhez, lakásukat zárják és riasszák be, értékeiket ne hagyják őrizetlenül, a szomszédok pedig figyeljenek egymásra.

Idén valamivel több bűncselekmény történt Szirmán az előző év hasonló időszakához képest, ám a városrész ennek ellenére sem tekinthető bűnügyileg fertőzött területnek – mondta Perhács Tamás, a Vasúti Rendőrőrs parancsnoka.

A fórumon részt vett a rendőrség képviselőin kívül a közbiztonsági tanácsnok, a polgárőrség megyei alelnöke és helyi vezetője, a terület önkormányzati képviselője, valamint a közterület-felügyelet főosztályvezetője is. Felhívták a lakosság, főként az idősebbek figyelmét az úgynevezett trükkös lopásokra, valamint arra, hogy bármilyen gyanús körülmény felmerülésekor minél hamarabb hívják a 107-et.

Fotók: