Ugrás a tartalomra

Továbbra is nehéz helyzetben a kórházak

Létrehozva
Több kórház decembertől csak a sürgősségi eseteket látja el, a példát újabb intézmények vehetik át. A kórházak vezetői október elején kötöttek megállapodást az Egészségügyi Minisztériummal. Eszerint októberben összesen 4,5 milliárd forint, decemberben pedig 6 milliárd forintos plusz finanszírozáshoz jutnak az intézmények. Ez kevesebb, mint amennyit korábban kértek. Az igazgatók ugyanis 26 milliárd forintot követeltek a szektornak.
A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke szerint a kórházak finanszírozásából továbbra is hiányzik egy hónapra való összeg. Csiba Gábor hozzátette, hogy a hétfőn elfogadott költségvetés szerint január 15-ig ugyan plusz egyhavi juttatást kapnak az intézmények, de a kiút a változás lenne, egy olyan kormány irányába, amely elkötelezett egy új egészségügy irányába.