A közeledő ünnepekhez kapcsolódóan megerősödő áruforgalomban az adóellenőrök kiemelt figyelmet fordítanak a nyugta- és számlaadási kötelezettség betartására, valamint az értékesített áruk eredetére. E mellett a revizorok az árusokra is kíváncsiak: esetükben a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálják.
Az adóhatóság munkatársai az akció során bárhol felbukkanhatnak, biztosan lehet azonban számítani a megjelenésükre a karácsonyi vásárokban, a szezonális árucikkeket forgalmazó ideiglenes elárusítóhelyeken, illetve az ünnepekhez kötődő rendezvények helyszínein.
Előfordulhat, hogy a különböző hatóságok ellenőrei együtt érkeznek: az APEH, a Vám- és Pénzügyőrség, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, az ÁNTSZ, a Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelőség, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal és a Rendőrség most is egymással együttműködve, összehangoltan törekszik a jogkövető adózók számára versenyhátrányt jelentő magatartások feltárására.
Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága