Ugrás a tartalomra

Kisvállalkozókat segítő szabályozás

Létrehozva
A kkv-törvénycsomag nemcsak kiállta a gazdasági válság próbáját, de mintául szolgálhat egyéb szektorok kívánatos összeurópai szabályozásául is – hangsúlyozta Herczog Edit szocialista EP-képviselő a „Small Business Act” egyéves évfordulója alkalmából rendezett konferencián szerdán. A politikus szerint azonban a törvénycsomag sikere továbbra is azon múlik, hogy a tagállamok parlamentjei hogyan alkalmazzák szabályait a törvényhozói munka során.
A kisvállalkozói törvénycsomag (SBA) egyéves születésnapja alkalmából rendezette tanácskozást Brüsszelben az európai iparkamarákat tömörítő Eurochambers, a gyáriparosokat képviselő Business Europe és a kisiparosok érdekképviseletét ellátó UEAPME, amelyre meghívták az a Gazdasági és Szociális Bizottság és az EP képviselőit is.
Herczog Edit a jobb szabályozásról szóló kerekasztal résztvevőjeként elmondta, hogy az SBA létrejöttének feltétlen előnye, hogy összehozta a korábban sokszor ellentétes érdekeket képviselő három vállalkozói szövetséget. A képviselő szerint a csomag jól vizsgázott az európai gazdaságot is érzékenyen érintő válság idején, hiszen minden tagállam hozzálátott a bevezetéséhez. A munka dandárja azonban még hátravan, hiszen a vállalkozók életét könnyítő, terheit csökkentő csomag akkor fejti ki valódi hatását, ha minden tagállam törvényhozása maradéktalanul bevezeti rendelkezéseit. Javaslata szerint a nemzeti parlamentek együttműködését szorosabbra fűzni kívánó lisszaboni szerződés nyomán mind a parlamentközi, mind a vállalkozásokat és a törvényhozókat egy asztalhoz ültető fórumok hozhatnak előrelépést a néhány országban megakadt folyamatnak.
A képviselő szerint az SBA mintául szolgálhat majd további európai „salátatörvények” megszületéséhez is, éppen most tervezi az EU az innovációs csomag kidolgozását.

Herczog magyar szempontból fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Bizottság jelen lévő képviselői kiemelték Magyarország felkészültségét, és példaként hozták fel a magyar parlament törvényhozói munkájának gyorsaságát. A képviselő szerint a hazai kkv-knak a digitális írástudatlanság felszámolásában és a szénszegény energiatermelési technológiák alkalmazásában kell élenjárniuk, ha regionális versenyelőnyre kívánnak szert tenni.