A térségi turisztikai desztináció menedzsment szövetség 2008-ban támogatásra javasolt regisztrációt nyújtott be térségi TDM-szervezet működtetésére, így a 2009. november 30-ig beadható pályázati fordulóban jó eséllyel indulhatott.
A helyi TDM-pályázatot benyújtott tagszervezetek, a Sátoraljaújhely-Hegyköz Turizmusáért Egyesület és a Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesület a térség területén működő további TDM-szervezetek – az Aba Turisztikai Egyesület és a Tokaj-Hegyalja, Taktaköz, Hernád-völgye Idegenforgalmi és Kulturális Egyesület – bevonásával tekintette át a pályázat beadásának lehetőségeit.
A térségi TDM - pályázat sarokszámát az évi 150 ezer vendégéjszaka teljesítése jelentette. A négy helyi TDM-szervezet szakmai megbeszélésének kulcskérdésévé ugyanakkor a TDM-szervezet jogi formája vált, ami végzetesen megosztotta a térség turisztikai szereplőinek véleményét, így térségi TDM-pályázat beadására 2009-ben nem kerül sor – áll a Tokaj-Hegyalja – Zemplén Térségi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetség közleményében.
„A Szövetség részéről megfogalmazódott ugyanakkor az a közös vélemény, hogy a térségi TDM-szervezet működése mindenképpen kívánatos, mivel a feladatát képező marketingtevékenység erősítése a térségben elengedhetetlen.
Azonban a térségi TDM-pályázat beadását számos akadálya hátráltatja, a TDM-pályázat túlzott feltételei, a térségen belüli – a Szövetségen kívüli – érdekellentétek, a térségi szereplők érdektelensége, a finanszírozás kilátásai, térségi TDM-menedzser hiánya. A jövőben megjelenő térségi TDM-pályázat lehetőségének kihasználása érdekében a szövetség továbbfejlődése elengedhetetlen. A haladás magában foglalja a térségi TDM-feladatok ellátását, pályázati támogatás nélkül is, amit az alulról szerveződő együttműködés biztosít.
Ehhez és a pályázati feltételek teljesítéséhez tehát a következő lépéseket kell megtenni: a Szövetség tagságát mielőbb kibővíteni a turizmus térségi szintű szereplőivel – egyenrangú együttműködés keretében, térségi TDM-menedzser megbízása, a finanszírozás egyéb lehetőségeinek áttekintése.
Térségi TDM-pályázatot 2009-ben ugyan nem sikerült benyújtani, de a Tokaj-Hegyalja – Zemplén TDM Szövetség hangsúlyozza, hogy térségi együttműködés szervezeti kialakítására a szövetségen kívül még senki nem tett kísérletet!
Az együttműködésre, csatlakozásra folyamatosan nyitva áll a lehetőség az érdeklődők részére.”
További információ bármikor elérhető a helyi TDM központokban, Tourinform-irodákban – zárja közleményét a Tokaj-Hegyalja – Zemplén Térségi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetség.