Ugrás a tartalomra

Zakatol a Mikulásvonat

Létrehozva
- Már javában zakatol a Mikulásvonat, mely november 26-ától szállítja a gyerekeket a Lillafüredi Mesebirodalomba, ahol négy interaktív mesejáték keretében többek között Micimackóval és barátaival, Süsüvel, és természetesen magával a Mikulással is találkozhatnak a kicsik.
Ma, a fél 12-kor kigördülő Mikulásvonatra összesen hat intézmény óvodásai, iskolásai szálltak fel. A 2006-ban, Miskolc városa által Nívódíjjal elismert kezdeményezés részeként december 16.-áig, napi négy vonattal szállítják a Dorottya utcai végállomásról a gyerekeket a Mikulás Lillafüredi Mesebirodalmába, ahol számos mesefigura várja őket.
2003-ban indult el először a Mikulásvonat, melynek évről évre egyre több utasa van. A mai nap egyik járatának védnökeként, Fedor Vilmos, Miskolc alpolgármestere hat intézményből 250 gyereket hívott meg a varázslatos utazásra.
A Lillafüredi végállomásnál négy helyszínen, négy interaktív mesejátékban vettek részt a gyerekek, ahol egyebek mellett felköszöntötték a születésnapját ünneplő Fülest, illetve két Süsü közül ki kellett választani az igazit. Az utolsó helyszínen a kicsiket a Mikulás várta, akitől természetesen ajándékot is kaptak.
A közel egyórás program végén a gyerekek ismét vonatra szálltak, hogy immár számtalan élménnyel gazdagodva térjenek haza.

Huszár K.