Ugrás a tartalomra

Akkor is lesz regionális televízió!

Létrehozva
Gúr Nándor MSZP-s országgyűlési képviselő szerint a Magyar Televízió vezetése jogellenesen akarja megszüntetni a regionális stúdiókat. A politikus miskolci sajtótájékoztatóján elmondta: az ügyben megbeszélést folytatott Mesterházy Attilával, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési frakcióvezetőjével, aki egyetértett vele abban, hogy az MTV vidéki stúdióinak működését, fennmaradását minden rendelkezésükre álló eszközzel biztosítani kell.
Mint ismeretes, a Magyar Televízió vezetése hét közepén közleményben tudatta, hogy takarékossági intézkedései között a regionális stúdiók megszüntetésével számol, és csoportos létszámleépítést is tervez. - Akkor is lesz regionális televízió! - hangsúlyozta Gúr Nándor, aki korábbi tájékoztatójára utalva elmondta: a költségvetés az utolsó fillérig biztosítja a Magyar Televíziónak a médiatörvényben előírt pénzügyi forrásokat, de az extra támogatás folyósítását nem vállalja tovább. Az elmúlt 15 évben semmilyen mélyreható, a racionálisabb, hatékonyabb működést célzó szerkezeti átalakítás nem történt a köztelevíziónál.

A képviselő szerint bebizonyosodott, hogy az elmúlt években kizárólag az MTV számára biztosított extra támogatást nem minden esetben a működés érdekében használta fel a menedzsment. Elkerülhetetlenné vált egy olyan vezetői szerkezet kialakítása, amely - megőrizve a közszolgálati televíziózás értékeit - hatékony, a piaci viszonyoknak megfelelő, költségtakarékos reorganizációs programot dolgoz ki a jelenlegi munkaszerződések, prémiumok és végkielégítések felülvizsgálatával együtt.

- Nem a reginonális stúdiókon kell takarékoskodni, amelyek televízió dolgozóinak tíz százalékát foglalkoztatják, költségvetésének viszont csak a harmincadát kapják - hangoztatta Gúr Nándor, a médiatörvény által is szabályozott az MTV ZRt. Közszolgálati és Műsorszolgáltatási Szabályzatának idevonatkozó passzusát idézve: "...a helyi társadalmak önazonosságának erősítése, továbbá közszolgálati feladatainak a helyi nézői igényekhez jobban igazodó, takarékosabb ellátása érdekében, az MTV Rt. körzeti (regionális) műsorszolgáltatást végez". A képviselő szerint jogsértő, ha a televízió vezetése a regionális stúdiók megszüntetésével elzárja a közösségeket a helyi igényekhez igazodó, azokat kiszolgáló információs forrásoktól. Ezért minden rendelkezésükre álló politikai eszközzel fel fognak lépni a stúdiók megóvása, biztos működése érdekében. Gúr Nándor elmondta: ugyanezen a véleményen van Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt frakcióvezetője, miniszterelnök-jelöltje is.