A kéthetente megrendezendő, október elején elindított ArTTér házigazdája Czikora Ágnes, a Miskolc TV kulturális műsorfelelőse, aki a beveztőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy az igazi manipuláció az, amikor a manipulátor úgy éri el célját, hogy a közönség észre sem veszi a becsapást. A rendezvényen művészek, írók, értelmiségiek vesznek részt, és nem titkolt cél, hogy visszaidézzék az egykori művészklubok hangulatát.

Orson Welles 1938-as híres rádiójátéka több ezer embert tudott manipulálni, hiszen elhitték, hogy marslakók érkeztek Amerika földjére. Annak ellenére sokan hitték valóságosnak az UFO-s storyt, hogy elmondták a rádióban, hogy az csak fikció. Nyilván akkoriban még kevesebb információforrás állt az emberek rendelkezésére, nem volt sem kábeltévé, sem internetes hírportálok. Érdekes, hogy a mai tömegkommunikáció is él a manipuláció eszközével, ha nem is minden estben - mondta Czikora Ágnes.
Karosi Imre, a Mikom Kht. Igazgatója is részt vett az eseményen, aki szerint a problémát az jelenti, hogy az igazság nem piacképes manapság, ez például a politikában is tetten érhető. Akiben megvan a Márai-féle belső hang és szilárd vélemény, azt nehezebben lehet manipulálni.
Hitler is alkalmazott manipulációt a náci-diktatúra idején, és sikerült elhitetni a német polgárokkal, hogy szükség van a háborúra, továbbá a zsidók megsemmisítésére is. A sztálinizmus idején is manipulálták az embereket – fejtette ki Koncz Károly György előadóművész, a Miskolci Galéria egykori főtanácsosa. Kulcsár Imre a Miskolci Nemzeti Színház nyugalmazott színésze szerint a manipuláció legtöbbször negatív értelmű, a pozitív manipulációt ő inkább csak befolyásolásnak, vagy marketingnek nevezné.
A beszélgetésen elhangzott az is, hogy létezik pozitív manipuláció is, ilyen például a női kozmetika területe.
Az az érdekes, hogy a legtöbb hölgy tisztában van vele, hogy csak a marketing-üzenetek, reklámok csak egyfajta rózsaszín-plasztik világot tükröznek, mégis „elhiszik”, hogy érdemes a drágább, márkásabb terméket megvásárolni. A színház és tulajdonképpen a képzőművészet is „manipulál”, azonban ezt, - vagyis a művészet varázsát - már évezredek óta igénylik az emberek. Az esemény zárásaként Fecske Csaba, Buda Ferenc és Szabó Lőrinc verseiből olvastak fel.
Fotók a rendezvényről
Búzafalvi Tamás