A kassai Thália Színház idén ünnepli alapításának 40. évfordulóját, de sajnos elég szűkös anyagi körülmények között működnek. Költségvetésük 9 százalékkal csökkent, és több szálon is gyűjtés indul a megsegítésükre. A Duna Televízió adományvonalán például eddig 24 millió forintot ajánlottak fel a nézők.
A színház december 7-i koncertjén a miskolci Déryné társulat részéről az idei Fischer Annie-díjas Sípos Mariann, Laczák Boglárka és Kun Ágnes Anna is fellép, a bevételt a színháznak ajánlják fel. Szintén a segítséget gyarapítja majd a miskolci egyesület vezetőjének, Emődi Gyulának a napokban megjelent Karácsonyi írásaim című kötete értékesítéséből befolyt összeg.