„A közelmúltban szerezhettünk tudomást arról, hogy a 2010. évi költségvetési törvény Országgyűlés általi elfogadása következtében a Magyar Televízió működtetésének finanszírozásában jelentkező súlyos nehézségek ellensúlyozásaként a köztelevízió vezetősége a regionális stúdiók bezárását tervezi.
A mind a tizenkilenc magyarországi megyei önkormányzatot magában tömörítő, és így a Budapesten kívül élő valamennyi állampolgárt is képviselő Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖOSZ) nevében határozottan tiltakozunk a tervezett intézkedések ellen!
Sajnálatos tapasztalataink szerint, mára gyakorlattá vált, hogy az állami költségvetés által működtetett intézmények szorult gazdasági helyzetüket sorozatosan olyan döntésekkel igyekeznek ellensúlyozni, amelyek elsősorban a vidéken élő emberek életkörülményeinek további elnehezülését eredményezik.
A helyi információkhoz való hozzájutás, illetve a helyi ügyekről történő aktuális híradás és a megyékben, régiókban történő eseményeket feldolgozó tudósítások a mai társadalomban elengedhetetlenül szükségesek az ott élő emberek számára.
Megértve a Magyar Televízió jövője iránti aggodalmukat, kérjük és egyben elvárjuk, hogy a helyi stúdiók ne váljanak az egyébként valóban elkerülhetetlen racionalizálási kényszer áldozataivá, és továbbra is foglalkozhassanak a vidéki embereket érintő problémákkal, valamint ezentúl is közvetíthessék a vidék értékeit határon innen és túl.
Megértésüket előre is köszönve, várjuk tervezett döntésük felülvizsgálatát, hogy a magyarországi vidék változatlanul jelen lehessen a köztelevízió képernyőjén” – áll a nyílt levélben.