Ugrás a tartalomra

Cosí fan tutte bemutató a színházban

Létrehozva
Mozart Cosí fan tutte című operáját mutatja be péntek este a Miskolci Nemzeti Színház.
A cím azt jelenti: mind így csinálják (a nők). Hogy mit is? Don Alfonso, a filozófus fogadást köt két barátjával, Ferrandóval és Guglielmóval, hogy az ő menyasszonyaik sem hűségesebbek, mint a többi nő. Ezért agyafúrt tervet eszelnek ki, és azt mondják a menyasszonyaiknak, hogy háborúba kell menniük. De nem mennek sehova, hanem álruhában mindkettő a másik menyasszonyának teszi a szépet.

A két lánynak természetesen sejtelme sincs róla, hogy tréfát űznek velük. Először visszautasítják az idegen férfiak közeledését, még az sem segít, hogy azok öngyilkossággal fenyegetőznek. Később azonban megenyhülnek a lányok, és elragadja őket a szenvedély. Amikor mindketten beleegyeznek, hogy hozzámennek újdonsült szerelmeseikhez, Don Alfonso megnyeri a fogadást. Az igazi vőlegények „visszatérnek”, leleplezik az összeesküvést, és megbocsátanak hűtlen aráiknak.

A mű Mozart életében csak a bécsi és a prágai operaszínpadra jutott el. Pest-Budán egy német operatársulat mutatta be először 1797-ben. A budapesti Opera csak 140 évvel az ősbemutató után, 1930-ban vette fel műsorára a Così fan tuttét. Pénteken 19 órai kezdettel pedig Miskolcon lesz az opera bemutatója.