Székely Tamás egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy az unós forrásból finanszírozott egészségmonitorozó állomások létrehozásával sokat tettek az esélyegyenlőségért.
Charles Price, az Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságának képviseletében elmondta, hogy az uniós tagállamok között - vagy akár egy országon belül - 14 évvel is eltérhet a férfiak várható élettartama. A nőké nyolccal. A szakember szerint politikai akarat nélkül pusztán az egyének nem tudnak változtatni ezen a helyzeten, pedig az egyenlőtlenségekből fakadó egészségügyi problémák nagy része megelőzhető.
Simonyi Ágnes, a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a betegségek többségét szociális tényezők is okozzák, márpedig az utóbbi tíz évben "csak a gazdagok gazdagodtak tovább", a szegények között pedig egyre több a fiatal. Szerinte az is nagy probléma, hogy a magyarok húsz százaléka iskolázatlan, a szakiskolák tanulóinak 30 százaléka lemorzsolódik, a hátrányos helyzetűek fele pedig nem szerez szakképesítést. Ez mind hatással van az egészségükre, és arra, hogy Magyarországon sokkal kevesebben érik meg a nyugdíjas kort, mint a pozitív példaként unásig emlegetett skandináv államokban.