Girincsen szerdán az általános iskolában a gyerekek kerékpáros közlekedési versenyen, bűnügyi technikai-, valamint fegyverzeti bemutatón vehettek részt. Minden résztvevő díjazásban részesült, akik nem versenyeztek, azok a bűnügyi technikai bemutató során rögzített saját ujjlenyomatukat kapták meg emlékbe.
Tiszatarjánban 2009. csütörtökön a helyi nyugdíjas klub rendezvényén került sor filmvetítéssel egybekötött bűnmegelőzési előadás megtartására. Az 50 főnyi érdeklődő a filmből megismerhetett néhány gyakori trükkös lopási módszert, annak érdekében, hogy a jövőben felismerhessék az olyan cselekményeket, ami a főként időskorúak megkárosítására irányul. A film mellett az időskorúaknak lehetőség nyílt arra is, hogy kérdéseket tegyenek fel a kapitányságvezető részére, illetve egy-egy 2010-es évi bűnmegelőzési naptárt kaptak ajándékba.
B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda.