Ugrás a tartalomra

Vége a miskolci rablássorozatnak

Létrehozva
Az elmúlt hetekben több rablás történt Miskolc utcáin. A bűncselekményeket két 15 éves fiú és néhány esetben gyermekkorú társukkal együtt követték el.
A két 15 éves fiatal fiú az elmúlt hetekben hat rablást hajtott végre Miskolc utcáin. Néha gyermekkorú társuk is segített nekik. A fiatalok mindig azonos technikát alkalmaztak. Kiszemelték az idős sértetteket, mögé kerültek, majd letépték, kitépték a vállukon, kezükben lévő táskákat. Sokszor az áldozatok a lökés miatt a földre kerültek, így újabb bántalmazás után rabolták el a sértettek értékeit, készpénzét, iratait.

A fiatalkorú elkövetőket kedden vette őrizetbe a Miskolci Rendőrkapitányság, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk bírósági elrendelésére. A Miskolci Rendőrkapitányság az egyik fiatalkorút három bűncselekmény elkövetésével csoportosan elkövetett rablás, súlyos testi sértés, illetve készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségével gyanúsítja, társánál mindez kiegészül még egy kisebb értékre elkövetett lopás vétségével is. A bíróság a rendőrség előterjesztése alapján elrendelte a fiatalkorú gyanúsítottak letartóztatását csütörtökön.

MRFK Kommunikációs Iroda