Közel kétmillió személy rendelkezik már a munkáltatójától térítésmentesen kapott üdülési csekkel. A természetbeni juttatás sikeréhez hozzájárul, hogy egyre több hazai szolgáltatónál lehet felhasználni üdülés, pihenés, kikapcsolódás, egészségmegőrzés, betegség megelőzés, szabadidősport területén, az elfogadóhelyek száma közel 13.000. Az Országgyűlés hétfői szavazásának eredményeként a már meglévő szolgáltatásokon túl új területtel bővül a felhasználhatóság köre: a kihirdetés előtt álló törvény megteremti annak a lehetőségét, hogy a jövőben a művelődéshez kötődő szolgáltatók is üdülési csekk elfogadóhellyé válhassanak.
Az Alapítvány fontosnak tartja, hogy mind többen megismerhessék a munkavállalók közös erőfeszítésével létrehozott és működtetett üdülési csekk rendszert, így a napokban széleskörű tájékoztatási akcióba kezdett. Az Alapítvány a média különböző platformjain keresztül igyekszik eljuttatni azt az üzenetet, hogy az üdülési csekk rendszert a munkavállalók maguk teremtették meg a saját pihenésük, kikapcsolódásuk, üdülésük biztosítására. Ezt fejezi ki az akció szlogenje is: „A mi munkánk, a mi pihenésünk. Üdülési csekk – a miénk.”