Rablás miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság T. K. miskolci férfivel szemben. A 23 éves elkövető gyanú szerint december 6-án a hajnali órákban Miskolcon bántalmazta a sértetett, hogy megszerezze értékeit. A rablás azonban meghiúsult a sértett, a környéken lévő településőrök, illetve az időközben értesített és a helyszínre gyorsan megérkező rendőrök közbeavatkozása, intézkedése miatt. A rendőrség még aznap bűnügyi őrizetbe vette a 23 éves miskolci férfit.
Édességeket és készpénzt rabolt el a tettes egy miskolci nőtől. December 5-én az esti órákban a haza igyekvő nőt hirtelen meglökték, majd táskáját megpróbálták elvenni tőle. A sértett erősen markolta azt, így majd két métert húzta őt a földön az elkövető. Ekkor elengedte a retikült, a tettes pedig elmenekült. A rendőrök rövid időn belül elfogták a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható 27 éves férfit. A Miskolci Rendőrkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett V. J.-vel szemben rablás miatt indított eljárást, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának bírósági elrendelésére.
Rendőrjárőrök érték tetten azokat a fiatal fiúkat, akik december 6-án az esti órákban Miskolcon feltörtek egy büfékocsit, amiből öt kürtőskalácsot akartak ellopni. A fiatalkorú fiúkkal szemben a Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást.
MRFK Kommunikációs Iroda