Ugrás a tartalomra

A nők felelőssége a válságkezelésben

Létrehozva
„Haladó és fejlődő társadalom nem valósítható meg valódi esélyegyenlőség nélkül. Újra meg kell határoznunk mit jelent a feminizmus a XXI. században és az női mozgalmak szerepét is meg kell fogalmaznunk” – emelte ki beszédében dr. Gurmai Zita az ESZP nőszervezetének szombaton újraválasztott elnöke.
Az ESZP két és félévente megrendezésre kerülő kongresszusának idén Prága ad otthont. A rendezvényt megelőzően tartotta éves konferenciáját és tisztújítását az ESZP nőszervezete. A hétvégi találkozó eredményeit ismertette a kongresszus plenáris ülésén dr. Gurmai Zita.

A nőszervezet tagjai egyetértettek abban, hogy új megközelítésre és határozott fellépésre van szükség. A nőknek nagy a felelősségük a gazdasági válság kezelésében, és ők azok, akik változást tudnak elérni. A női mozgalmak olyan erővel rendelkeznek, amivel számolni kell és olyan képesség birtokában vannak, amely segítségével közvetítők lehetnek abban, hogy közös baloldali és szociáldemokrata válaszokat találjanak a globális problémákra. Ezzel felépítve egy egységes és vízióval rendelkező Európát.

A találkozón megerősítették szándékukat egy egységes Női Jogi Charta megfogalmazására, amely az esélyegyenlőség minden területére kiterjed. Egyúttal felszólították José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét, hogy ígéretéhez híven mutassa meg, milyen Chartára gondolt és kezdje el az egyeztetést.
„Egy olyan feminizmus értelmezésben hiszek, amely partnerségen alapul és minden társadalmi csoport érdekét szem előtt tartja és a megoldást is közösen akarja megfogalmazni” – zárta beszédét dr. Gurmai Zita az ESZP kongresszusán, ahol Poul Nyrup Rasmussent 98,2%-al újraválasztották.