A magyar nóta megítélése az elmúlt évtizedekben sokat romlott. Csorbította a műfaj megítélését, hogy évtizedeken keresztül „dzsentri” műfajnak tekintették. A tapasztalatok szerint főleg az idősebb korosztály tagjai szeretik e műfajt hallgatni és előadni is.
Ebben az évben tizedik alkalommal szervezték meg a találkozót. Az elődöntőben és a döntőben 2 számot kellett zenekari kísérettel előadni. A zsűri Nógrádi Tóth István nótaénekes, előadóművész vezetésével az elődöntőből a legjobb 20 résztvevőt juttatta a döntőbe. A végleges sorrend kialakításánál fontos szempont volt a hangadottságnak megfelelő műsorválasztás, szövegtudás, a közönséggel való kapcsolat kialakítása, az előadás könnyedsége. A zsűri tagjai Szedlacsek Lajos nótaénekes a magyar nóta továbbéléséről, Csáki Imréné közművelődési munkatárs közösségfejlesztő szerepéről és Kékesi Zsuzsa zenetanár a jó előadás megjelenési követelményeiről beszélt szakmai értékelésükben.
Helyezettek:
1. JÓNA LÁSZLÓ
2. ASZTALOS ISTVÁN
3. TURI JÁNOSNÉ
4. ROZSNYAI GYÖRGY
5. KEREKES MIHÁLYNÉ
6. BERECZ BÁLINT
Közönségdíj: KIRÁLY BÉLA