Ugrás a tartalomra

Ünnepváró karácsonyi vásár

Létrehozva
             A tapasztalatok szerint a belvárosi karácsonyi vásár megrendezését a kereskedők és a vásárlók egyaránt jó ötletnek tartják. Miskolc belvárosának frekventált részén napközben sokan megfordulnak, és már most hamisítatlan ünnep előtti forgatagban nézelődhetnek, és természetesen vásárolhatnak is itt a miskolciak.
img_3052.jpgA Miskolci Városgazda Kft. szervezésében idén immár hatodik alkalommal rendezik meg a belvárosban a miskolci karácsonyi vásárt. Az eddigi helyszínek közül a jelenlegi, a nagyáruház ("Centrum") előtti terület váltotta be leginkább a hozzá fűzött reményeket, ahol a vállalat most is idejekorán gondoskodott a megfelelő körülmények biztosításáról.

Ünnepi hangulatban sincs hiány, remélhetőleg mindenki megtalálja majd a számára legmegfelelőbb ajándékokat a december 24-ig tartó miskolci belvárosi karácsonyi vásáron. A karácsonyi vásárokkal egy időben elkezdődtek a kereskedelmi ellenőrzések is, amelyek során az áruk értékesítését, a szolgáltatások szabályainak betartását és a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálják közös akcióik során a hatóságok.

Az ellenőrzések kiterjednek a vendéglátó egységekre, a játékokra és a karácsonyi fényfüzérek vizsgálatára is. Az adó- és fogyasztóvédelmi hatóságok mellett a Vám- és Pénzügyőrség, az ÁNTSZ, a Munkavédelmi Felügyelőség is részt vesz az akcióban. Nagy erőkkel készül a rendőrség is a piacok, vásárok, bevásárlóközpontok, üzletek megnövekedett forgalmát kihasználni igyekvő bűnelkövetők ellen.
img_3070.jpg