Ugrás a tartalomra

Vénusz: 3 meccs, 1 pont

Létrehozva
Vasárnap játszották le a Miskolci-Szabaidőközpont Vénusz - Univerzum NB1-es női futsal bajnoki mérkőzést, amelynek esélyese a tavalyi bajnok vendég csapat volt.
A mérkőzést a III. Kovács István Emléktorna keretein belül játszották le a csapatok 250 néző. A meccset a hazai csapat kezdte jobban, a címvédő csak ritkán tudott labdához érni. A mérkőzés első kapura lövése is Csepregi Gabriella nevéhez fűződik. A továbbiakban az univerzumosok átvették az irányítást és folyamatos nyomás alatt tartották a házigazdák kapuját. Ferenczi és Szekér révén óriási lövéseket engedtek el a vendégek, de a szerencse mellett Kiss Dalma is a miskolciak oldalán volt, aki óriási bravúrjaival vétette magát észre. A másik kapu előterében Garadnai Erika hagyott ki hatalmas helyzetet, de az Univerzum kapusa, Oláh Erika is a helyén volt.

A gólcsend a 18. percben tört meg, mikor Ferenczi Anna helyezte a hálóba a labdát. A félidőben már nem született több gól (0:1). A szünetben Sárréti Géza próbálta meg összeszedni csapatát, ami nem sikerült tökéletesen mivel az Univerzum ott folytatta, ahol abbahagyta a gólgyártást. Sajnos még a Vénuszok csapatkapitánya Kovács Alíz is saját kapujába rúgta a labdát öngólt vétve, majd 7 perccel később Váradi Cintia is megismételte ezt, akiről egy szögletrúgás után került a hálóba a labda.

A miskolciak néhány veszélyes helyzetét Oláh Erika hatástalanította, aki nagyszerű formát mutatott az egész mérkőzés alatt. A budapesti gólzáport Papp Éva zárta, aki az utolsó percben akasztotta a 8. gólt a miskolci kapuba. A mérkőzést az Univerzum nyerte 8–0-ára, így a Vénuszok az utolsó 3 bajnokijukból mindössze 1 pontot tudtak összeszedni a Skorpiók ellen.

Sárréti Géza (Miskolci-Szabadidőközpont Vénusz): – Az első félidőben egy szoros végeredményt vártam, fegyelmezetten védekeztünk, még helyzetünk is volt. A második félidőben mindezt elfelejtve, néha fejetlenül kijöttünk és az Univerzum kegyetlenül lekontrázott minket, sajnos így a befejezett kontrákkal igazságos 0–8 született. Kiemelhető még az Univerzum kapusa, akinek nem tudtunk egyetlen egy gólt sem rúgni. Most már készülni kell a következő Magyar Kupa-mérkőzésre.

Tóth Ferenc (Univerzum): A héten kikaptunk a Vestától, így egy kicsit le volt hangolva a társaság. Ez meg is látszott a mérkőzés elején, hiszen nehezen találtuk meg miskolciak ellen az ellenszert. Csak a 15. percben ébredt fel egy kicsit a csapat, amikor is sikerült megszereznünk a vezető gólunkat. A második félidőben már egy felszabadultabb játékkal tudtunk előrukkolni.

Vígh Ferenc (III. Kovács István Emléktorna főszervezője): Ez egy sajnálatos esemény, mert a barátunk tragikus hirtelenséggel elhunyt és az ő emlékére 3. alkalommal szervezem meg ezt a tornát. Az idén megkeresett a Miskolc Városi Szabadidőközpont, hogy elég színvonalas tornáról lévén szó, nem e csinálnám meg a Sportcsarnokban. Természetesen nekem is megtiszteltetés, hogy egy ilyen létesítményben csinálhatom ezt a rendezvényt, aminek keretén belül szakítottunk időt a női futsal mérkőzésre.