A tragikus Középszer utcai paneltűz után Káli Sándor, Miskolc polgármestere utasította a tűzoltóságot, hogy vizsgálja át a miskolci panelházakat a tűzvizsgálat szempontjából. A vizsgálat még ugyan nem zárult le, de az máris kiderült, hogy a füst- és hőelvezető rendszerek nem működnek a panelházakban. Ezért döntött úgy Nyulászy Istvánné önkormányzati képviselő, hogy a hejőcsabai panelházakba füstjelzők telepítését kezdeményezi. A képviselői alapjából megmaradt összeghez a Hejőcsabai Fiatalok Egyesülete segítségével pályázott és nyertek, így kezdődhet meg a kiépítés.
Varga Béla, a Hejőcsabai Fiatalok Egyesületének elnöke elmondta, minden évben saját rendezvényeik lebonyolításához szoktak pályázni, de idén ezt felülírta az élet. Belátták, hogy a közösségi célnál nincs fontosabb, ezért úgy döntöttek, hogy segítenek.

Ondejovics Ferenc, Bódi Zoltán, Nyulászy Istvánné és Varga Béla a tájékoztatón.
Bódi Zoltán, a Miskolci Tűzoltóság tűzmegelőzési osztályvezetője örömét fejezte ki a fejlesztés miatt, aminek segítségével elindulhat egy folyamat Miskolcon, és ami jelzés szintű a lakók számára is. Hozzátette azonban, hogy a védelem úgy lesz igazán teljes körű, ha a lakók a saját lakásukba is telepítik a füstjelzőket. A tragédiák a füstjelző mellett a szellőzőkbe csappantyúkkal és a csőáttörésekbe elzárók beépítésével válna teljessé, így ezek beépítését is támogatják a tűzoltók.
Ondejovics Ferenc, a Vagyonvill Miskolc Bt. biztonságtechnikai igazgatója bemutatta a füstjelző berendezést, amely önállóan telepíthető optikai eszköz. Elemekkel működik, melyek működési ideje nyolc év. Fény- és hangjelzéssel riaszt a korai füstképződés esetén. Lehetőség van arra is, hogy hálózatba kössék, és így mindegyik jelezzen, ha valahol füst van.
Nyulászy Istvánnétól azt is megtudtuk, 61 lépcsőház van a körzetében, lépcsőházanként három füstjelzőt telepítenek, összesen tehát 183-at. Még idén 103 darabot szerelnek fel, a maradék 80-at legkésőbb jövő áprilisig. Ez összesen 3 millió 431 ezer forintba kerül majd.
Horváth I.