Forgács Imre, az Önkormányzati Minisztérium önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkára lesz Draskovics Tibor utóda az igazságügyi és rendészeti tárca élén - jelentette be Szollár Domokos kormányszóvivő szerdán. Forgács az őszi ülésszak utolsó ülésén, jövő hétfőn tehet esküt az Országházban. A kormányszóvivő elmondta, az új tárcavezető a közigazgatás nagy eminenciása, 15 éve dolgozik kormányzati, illetve önkormányzati hivatalokban.
Szollár szerint a miniszterelnök többek között azért döntött Forgács Imre mellett, mert olyan igazságügyi miniszterre van szükség, aki jól tudja menedzselni a tárca mindennapi munkáját. A kormányszóvivő szerint Forgács Imre tapasztalatai nagy segítséget nyújtanak majd az önkormányzati rendészet megerősítésében. A hatvanéves, jogász végzettségű férfi 2008-tól dolgozik az Önkormányzati Minisztériumban és tíz éve tanszékvezető a Károli Gáspár Református Egyetemen.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter december elején tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy lemond miniszteri tisztségéről és decemberben távozik a kormányból. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium közleményében szereplő indoklás szerint azért döntött így, mert „az általa vállalt jogalkotási és más feladatok túlnyomó részét munkatársaival együtt sikerrel elvégezték, a következő időszak pedig sokkal inkább a pártpolitikáról, mint a szakmai munkáról szól majd”.Draskovics Tibor 2008. február 19-től látta el az igazságügyi és rendészeti miniszteri posztot, 2009. április 16-án Bajnai Gordon miniszterelnök megerősítette hivatalában.