Ugrás a tartalomra

GDP: túl vagyunk a mélyponton

Létrehozva
Mértékében nem, de összetételében meglepően alakult a magyar GDP. A készletek például már növekedtek, csakúgy, mint a pénzügyi és ingatlan ágazat termelése. Innen már egyre kisebb mértékű gazdasági visszaesést jósolnak a szakértők.
Az idei harmadik negyedévben az előzetesen közöltnél 0,1 százalékponttal kisebb mértékben, 7,1 százalékkal csökkent a magyar GDP (a naptári hatás kiszűrésével és kiszűrése nélkül egyaránt) az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Megállt tehát a 2008 vége óta tartó folyamatos romlás, de csak minimálisan kedvezőbb az adat az idei második negyedévben látott másfél évtizedes negatív csúcsnál. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest változatlanul 1,8 százalékkal csökkent, definíció szerint tehát már hatodik negyedéve tart a recesszió.