Ugrás a tartalomra

MDF: villamos helyett trolibuszt!

Létrehozva
Trolibusz hálózat létrehozását javasolják a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetei Miskolcon, a Zöld Nyíl villamosprojekt megvalósítása helyett.
img_3477.jpg
Herényi Károly, az MDF alelnöke, Zsiros László megyei és Tóth Dániel Levente városi elnökök tájékoztatójukon elmondták: a trolibusz közlekedés kialakítása lényegesen olcsóbb, mint a villamosközlekedés rekonstrukciója. Nem kellene új síneket lefeketni, csupán a meglévő villamos-felsővezetékrendszer módosítására lenne szükség, illetve sima útburkolat kialakítására, a jelenlegi 9,6 kilométeres sínpálya helyén.

A jelentős beruházási költségcsökkentés lehetővé tenné, hogy a villamosprojekt megvalósítására elnyert összegből Miskolc fő tömegközelekdési útvonalára merőlegesen is trolibusz pálya épüljön. Ez kiválthatná a Tesco-Cora áruházak között járó városi autóbuszforgalmat, illetve - a későbbiekben - lehetővé tenné a Sajószentpéter-Miskolc-Nyékládháza közötti trolibusz-közlekedés megvalósítását. Zsíros László azt is elmondta: a személyszállításhoz szükséges trolibuszok beszerzése vélhetően annyiba, vagy kevesebbe kerülne, mint a tervezett villamosoké, s történhetne a GANZ-SKODA bajai gyárából, amely Budapest és Debrecen számára jelenleg is gyárt korszerű trolibuszokat. - Ilyen módon a megrendeléssel magyar munkahelyeket lehetne támogatni - hangoztatta a megyei elnök.

Herényi Károly arról a korábbi MDF-es javaslatról is szólt, amellyel borsodi szénbányák újranyitását kezdeményezték - véleményük szerint ezzel több ezer új munkahely jöhetne létre és enyhülne az ország energiafüggősége is. Az alelnök elmondta, hogy a javaslat egyetlen más parlamenti párt támogatását sem nyerte el, ennek ellenére a közeljövőben újra az országgyűlés elé kívánják terjeszteni .