
- Mivel a Komló rali jól sikerült és nagyon jól éreztük magunkat azon a versenyen; nem is volt kérdéses, hogy nevezünk a Mikulás ralira - mondta Katzár Miklós. - WRC-vel ugye jövőre nem lehet, vagy ha úgy tetszik, nem érdemes menni, így aztán egy olyan autóval akartuk megméretni magunkat, mint amivel a többiek is rajthoz állnak. A csúszós pályák miatt - úgy véli - nem volt nagy különbség a versenyautók között. A második gyorsasági szakasz a köd miatt meglepte, és a kevés vezetői tapasztalata miatt a pálya is tartogatott meglepetéseket annak a tekintetében, hogy aszfalton nem ment még murva gumival.- A pályák szenzációsak voltak. Igazi vagány, bevállalós szakaszok. Nagyon nagy önbizalmat adott a verseny a jövő szempontjából. Voltak ugyan apró hibák, amelyek az első osztályban már talán nem férnek bele, de tanulunk. A kérdőjel kiegyenesedett 2010-re: szeretnék rajthoz állni a jövő évi magyar bajnokságban! Nekem egyébként az idén még lesz egy versenyem, a Szilveszter rali, ahol Dallos Feri barátom ül majd mellettem a jobb egyben - nyilatkozta Kazár Miklós.