Ugrás a tartalomra

Intézményvezetői pályázatok

Létrehozva
Négy miskolci szakközépiskola igazgatójának is lejár a megbízatása 2010. július 31-én. Az álláshelyekre még decemberben pályázatot ír ki a város önkormányzata.
A Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakképző Központ, a Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola, a Diósgyőri Gimnázium és Városi Pedagógiai Intézet, valamint a Gábor Áron „Művészeti Iskola” Szakközépiskola igazgatóinak a megbízatása jár le a jövő év közepén. A magasabb vezetői beosztásra – beleértve a megbízás meghosszabbítását is – nyilvános pályázatot írnak ki. Az igazgatói megbízás öt évre, 2010. augusztus 1. napjából 2015. július 31-ig, határozott időtartamra szól.A pályázati kiírásban új feltételként szerepel, hogy 2002. január 1-jétől az azonos feltételekkel rendelkező pályázók esetén előnyben kell részesíteni azt, aki rendelkezik pedagógus-szakvizsgával, amelynek meglétét 2010. január 1-jétől meg kell követelni az intézményvezetői megbízásra pályázóktól.