Ugrás a tartalomra

Razzia az erdőkben

Létrehozva
A falopás napjaink „örökzöld” témája, az ország szinte minden olyan részén jelentkező probléma, ahol erdő  – legyen  az  állami   vagy  magántulajdonú –  található.
A falopás, illegális fakitermelés bűncselekmény – egyértelműsíti közleményében az ORFK Szóvivői Irodája. Eszerint: aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el. A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. Ezen kívül felelhet még természetkárosításért is, melynek törvényi meghatározása a Büntető Törvénykönyv értelmében: aki fokozottan védett élő szervezet egyedét, vagy egyedeit, jogellenesen megszerzi, tartja, forgalomba hozza, az országba behozza, vagy kiviszi, illetve az ország területén átviszi, azzal kereskedik, károsítja vagy pusztítja, természetkárosítás bűntettét követi el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Egyre nagyobb számban

2005. évben 1.920, 2006-ban 1.870, 2007-ben 2.115, 2008. évben 2.145, míg 2009. I-X. hónap közötti időben már 2.164 falopással kapcsolatos bűncselekmény vált ismertté az országban a rendőrség számára. A rendőrség továbbra is mindent megtesz a falopás, illegális fakitermelés visszaszorítása érdekében, hiszen az illetékes megyei rendőr-főkapitányságok több erdőgazdasággal is kötöttek együttműködési megállapodásokat. Az Adventi időszakban pedig fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani az erdős területeken.
A falopás és az ezzel kapcsolatos jogellenes cselekmények megelőzésének, és felderítésének célravezető módszere lehet, hogy a rendőrség ellenőrzései mellett az erdőt járó önkéntesek, illetve az odavezető út mentén lakók feljegyezzék a fákat kivágó és szállító brigádok autóinak rendszámát a cselekmény pontos időpontjával együtt, hiszen ezek egy később elindított eljárásban fontos információk lehetnek.

Készítsenek faleltárt!

Ugyancsak fontos, hogy az erdőtulajdonosoknak és az ültetvénytulajdonosoknak területről készítsenek fényképeket, amelyek a kárbecslés és a kármegtérülés tekintetében az eljárásba vont szakértő számára szolgálhatnak hasznos információkkal.
Továbbá a közeli kivágásra nem szánt fenyőültetvényeket ajánlott lekezelni az eredendően vadak elriasztására szolgáló anyaggal, amely nem mosható le, kellemetlen illatú, így az ezzel kezelt fenyő karácsonyfaként, dísznövényként hónapokig nem értékesíthető.
Kereskedőként-, illetve vásárlóként, csak igazolt eredetű fát érdemes megvenni.  Az eltulajdonított fa megvásárlása – annak értékétől függően – orgazdaság bűncselekményét illetve szabálysértést valósit meg, és lefoglalásra kerülhet. Az orgazdaság bűntett esetén akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetendő.