Gázolajat 261 és 298 forint közötti áron tankolhatunk helyszíntől függően, a legdrágább benzin 306 forint, míg a legolcsóbb 279 forint lesz. A holtankoljak.hu információi szerint Autógázt átlagosan 167 forintért vehetünk, az E85-ös átlagára pedig 213 forint, azaz még a csökkenő benzinár ellenére is jóval olcsóbb a bioüzemanyag.
Idén, az árnövekedések és csökkenések összegeként 68 forinttal nőtt a benzin, míg 35 forinttal a gázolaj ára. Ez elsősorban a tőzsdei benzin és gázolaj jegyzések esésével magyarázható, melyek azonban a forint gyengülése miatt nem tudtak teljes egészében érvényesülni a hazai árakban. A kettő-négy forintos árcsökkentés önmagában is említésre méltó, az elmúlt két hét során ugyanis nem történt változtatás a hazai árképzésben. Szakemberek szerint azonban januártól a hajtóanyagok drágulásával kell számolni, növekszik ugyanis a benzin és a gázolaj árába épített jövedéki adó. Hozzátették: a benzin esetében 10, a gázolaj esetében 7 százalékos adóemelés várható. Ez pedig literenként 10 forint feletti drágulást eredményez.

A Miskolci Televízió tudósítása az üzemanyagár változásokról megtekinthető itt:
Ez a videó nem áll rendelkezésre.