Ugrás a tartalomra

Jutalom a transzformátor tolvajok elfogóinak

Létrehozva
A Sárospataki Rendőrkapitányság nyomozójának eredményes felderítő munkáját jutalmazta ünnepélyes keretek között az ELMÜ-ÉMÁSZ Zrt. képviselője az elmúlt héten.
Hans-Günter Hogg, az ELMÜ-ÉMÁSZ Zrt. igazgatóságának tagja egy az előző évben elkövetett bűncselekmény sorozat sikeres felderítéséért mondott köszönetet a rendőrségnek és adott át jutalmat a vizsgálatot irányító nyomozónak. Az áramszolgáltató képviselője kiemelte a transzformátorok megrongálásával elkövetett bűncselekmények visszaszorítása érdekében a szolgáltató szorosan együttműködik a rendőrséggel, aminek munkáját minden területen igyekszik támogatni.

A Sárospataki Rendőrkapitányság illetékességi területén 2008. februárjában és márciusában több külterületen álló transzformátort rongáltak meg. Az elkövetők a bűncselekményekkel majd négy millió forintos kárt okoztak a szolgáltatónak. Három transzformátorból több mint 400 liternyi olajat engedtek le az akkor még ismeretlen tettesek.
Aprólékos nyomozás után sikerült elfognia az elkövetőket. A rendőrség az ügyet lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

MRFK Kommunikációs Iroda