Ugrás a tartalomra

Változik Miskolc sport rendelete

Létrehozva
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának többször módosított testnevelési és sport rendelete azzal a céllal jött létre, hogy megalapozza és létrehozza a város sportkoncepciójának megvalósításához szükséges feltételrendszert és szerkezeti keretet adjon a sport támogatására rendelt összegek felhasználásának.
Az Önkormányzat évente költségvetésének körülbelül 1 %-át fordítja a város sportjának fejlesztésére és működtetésére, melyet felhasznál a versenysport-élsport, az utánpótlás-nevelés, a diáksport, a szabadidősport támogatására, valamint sportlétesítmények üzemeltetésének, felújításának, fejlesztésének támogatására.

December 17-én ülésezik legközelebb Miskolc város képviselő-testülete. Napirendi pont lesz többek között a testnevelési és sportrendelet megváltoztatása. A javaslat szerint, a Bizottság kezelésében maradna a kizárólag nyilvános pályázat kiírásával szétosztható Sport Mecénás Alap kezelése, minden egyéb sportcélú támogatás (működési támogatás, rendezvénytámogatás, eredményességi támogatás, rendkívüli sporttámogatás) kiosztása pedig a Közgyűlés hatáskörébe kerülne.

A rendelet módosítása nyomán lehetővé válik a sportszervezetek támogatásának hatékonyabbá tétele. Objektív módon kerülhetnek súlyozásra azok a szempontok, melyek alapján a támogatások odaítélhetők: élvonalban való szereplés, utánpótlás nevelés hatékonysága, miskolci nevelésű sportolók száma, nézőszám, közvélemény érdeklődésének nagysága, lakóterületi szabadidő sportegyesületek működésének hatékonysága.