Ugrás a tartalomra

Állatadomány az állatkertnek

Létrehozva
Bármilyen hihetetlen is a politikai csatározásoknak köszönhető, hogy bővült a Miskolci Állatkert és Kultúrpark állatállománya. Jónás Sándor üzletember ugyanis egyben Tiszacsege polgármestere. Ahogy mondja, élete nagy vágyát teljesítette be, amikor egy kis állatkertet, vadasparkot hozott létre saját portáján, melyet a megye, sőt a régió gyermekei is szívesen látogattak. Politikai támadások célpontjává vált azonban az állatkert, így fájó szívvel bár, de úgy döntött, hogy felszámolja. Eladni nem szerette volna a szívéhez oly közel álló állatokat, mint mondja pénzben nem mérhető az értékük számára. Ezért úgy döntött, hogy – mivel egyébként miskolci születésű – a miskolci állatkertnek ajándékozza őket.
Jánosi Ferenc, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark igazgatója azzal kezdte a köszönő szavakat, hogy hihetetlennek tűnt az adomány, amikor először meghallották, de ahogy megismerték Jónás Sándort, úgy jöttek rá, mennyire kötődik az állatokhoz, és így már mindent értenek. Egyben új barátra is leltek a polgármester-vállalkozóban, így örökös belépőjegyet adott „cserébe” az igazgató, melyet az adományozó – saját bevallása szerint – gyakran ki is fog használni.

allatkertadomany2.jpg

Fedor Vilmos, Miskolc alpolgármestere minden miskolci nevében mondott köszönetet az egykori MVSC focistának az adományért, hiszen mint mondta, az állatokkal nem csak az állatkertet, de azon keresztül az egész várost ajándékozta meg.
Fridély László, az állatkertet is üzemeltető Miskolci Turisztikai Kft. igazgatója örömét fejezte ki, hogy ismét új állatok telepítésénél működhet közre, hiszen a múlt héten a miskolctapolcai csónakázótóba telepítettek halakat. Egyben felhívta a figyelmet akciójukra is, melynek keretében a tapolcai Barlangfürdőben váltott jeggyel az állatkertbe is el lehet látogatni.
A kilátogatók az adományozott ötven állatból a lovakat, pónikat, emukat, kecskéket, mosómedvéket, szamarakat már a miskolci állatkert lakói között üdvözölhetik, a szarvasfélék, és társaik pedig napokon belül megérkeznek.

A Miskolc Televízió beszámolója az adományozásról itt megtekinthető: