Bajnai Gordon miniszterelnök és Varga Zoltán, sportért is felelős önkormányzati miniszter ünnepélyes keretek között köszöntötte a világbajnoki bronzérmes U20-as labdarúgó-válogatottat, valamint Erdei Zsoltot a WBO félnehézsúlyú és a WBC cirkálósúlyú világbajnoki övét is megnyerő bokszbajnokot.
Bajnai Gordon köszöntőjében elmondta, hogy „válságban élünk, ilyenkor különösen kellenek a példák, hogy erővel, kitartással, akarattal véghez tudjuk vinni azt, amit hétköznapi emberek lehetetlennek gondolnak.”.
Varga Zoltán beszédében úgy fogalmazott: „sportolóink kitartásról, küzdeni tudásról tettek tanúbizonyságot, személyes példái a magyar labdarúgásnak és az ökölvívásnak”.